EMESE Mentorálás és szakmai támogatás a szociális ellátásban d
A Kézenfogva Alapítvány más európai szervezetekkel együtt közösen valósítja meg a European Mentoring In Social Care, azaz Európai Mentorálás a Szociális Ellátásban programot. Ahogy a neve is mutatja, a pályázat célja, egy mentorálási rendszer kidolgozása a szociális területen dolgozók részére.
A programban tapasztalt szakembereket keresnek és készítenek fel arra, hogy mentorként tudják segíteni munkatársaikat abban, hogy magas színvonalú, az emberi jogi normáknak is megfelelő szolgáltatásnyújtást valósítsanak meg. A három éves projektet a brüsszeli székhelyű EASPD koordinálja és az alapítványon kívül román, angol, belga, portugál, ciprusi, bolgár, szlovén partnerek vesznek benne részt. A projektindító találkozót októberben, Brüsszelben tartották. Ezen az eseményen a partnerek közösen megállapodtak a program szakmai kereteiben, feladataiban. Az elkövetkező hónapokban a szakanyagok elkészítése, összeállítása a feladat, hogy jövő év elején már el lehessen kezdeni a mentorok próbaképzését. A pályázat jelentősebb lépéseiről, eredményeiről folyamatosan hírt adnak az érdeklődők számára.
Forrás: kezenfogva.hu
Ezeket is olvassa el:
Közel 10 000 adag ételadomány gyűlt össze rászoruló gyerekeknek
A Fővárosi Állat- és Növénykertben megváltoztak a kedvezményes jegyárak!
A rehabilitációs hozzájárulás megállapítását érintő gyakori kérdések
A rokkantsági ellátás újbóli megállapítása új jövedelem esetén
12 ÉVES A CRIMINON ALAPÍTVÁNY
Ha egy kórházban egy csecsemő egyedül van és nem sír… megpecsételődik a sorsa! – Nevetnikék alapítvá...
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
16°C






Vélemény, hozzászólás?