EMMI: Egyetlen beteget sem kell hazaküldeni a kórházakból
A koronavírus-járvány második hulláma elérte Magyarországot is, és más országokhoz hasonlóan nálunk is újra nő a fertőzések száma.
Az egészségügyi védekezés részeként a kórházaknak fel kell készülniük arra, hogy ellássák a fertőzötteket. Ezért Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter arra utasította az egészségügyi szolgáltatókat, hogy az eddigi 10 százalék helyett az összes ágyszámuk 20 %-át tartsák készenlétben, azért, hogy ezen ágyak szükség esetén a COVID-19 fertőzött betegek ellátásába bevonhatóak legyenek.
A miniszter külön felhívta kórházvezetők figyelmét arra, hogy az utasításban foglalt intézkedés végrehajtása nem eredményezheti betegek intézményből történő elbocsájtását, hiszen jelenleg az ágykihasználtság körülbelül 53 százalék.
A kórházaktól ma délelőtt beérkezett adatok szerint mindenhol biztosított, hogy az összes ágyszám 20 %-a szükség esetén bevonható legyen a COVID-19 fertőzött betegek ellátásába. Jelenleg 120 koronavírusos beteg igényel kórházi ellátást, közülük nyolcan vannak lélegeztetőgépen.
Az egészségügyi ellátásokat érintően jelenleg nincs korlátozás, ugyanakkor továbbra is fontos az óvintézkedések fokozott betartása mind az egészségügyi dolgozók, mind a betegek részéről. A kórházak ahogy eddig, úgy ezután is minden szükséges védőfelszerelést megkapnak.
Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma
Ezeket is olvassa el:

Kormányinfó: Egyelőre maradnak a mostani védelmi intézkedések
Debrecenben is megkezdődött a 60 év alatti regisztrált krónikus betegek oltása
Csaknem 3,5 millió a fertőzöttek, több mint egymillió a gyógyultak száma a világban
Brüsszelig jutott a magyar diákok ötleteHaladnak a megvalósítás felé a hazai orvosegyetemek és egész...

4673 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 81 beteg
Elindul a magyar fejlesztésű lélegeztetőgép gyártása
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
7°C





