ENSZ konzultáció a kiváltásról és a közösségi lakhatásról

A május 25-én tartott eseményen fogyatékossággal élő személyek és az őket képviselő civil szervezetek számolhattak be a kiváltással kapcsolatos, illetve a koronavírus-járvány során szerzett tapasztalataikról és a jövőre vonatkozó javaslatokat is tehettek a Bizottságnak.

A koronavírus járvány hatására világszerte romlottak a fogyatékossággal élő személyek önálló életvitelének feltételei. Sokan elvesztették a munkájukat, fizetés hiányában pedig nem tudtak hozzájutni a szükséges támogató szolgáltatásokhoz. Az intézményekben élők a leginkább kiszolgáltatott réteget képezik, hiszen az intézmény elhagyási és látogatási tilalom még inkább elszeparálta őket a külvilágtól. Sokan hónapokig nem találkozhattak szeretteikkel, barátaikkal és a szabad mozgás lehetőségével sem élhettek. Az izoláció mellett az információhiány is nehezítette a helyzetüket, ami jelentősen akadályozta a társadalmi befogadás folyamatát.

Az CRPD Bizottság felügyeli, hogy az egyezményt aláíró országok eleget tesznek-e a megállapodásban vállalt kötelezettségeiknek. Az egyezményben foglaltak szerint minden fogyatékossággal élő személyt megillet, hogy önállóan, de a társadalom részeként élhesse az életét. Ez sok országban nem tud maradéktalanul megvalósulni, mivel a fogyatékossággal élő személyek jelentős része intézetek falai között éli mindennapjait. A konzultáción ezért különös figyelmet szenteltek az intézményi férőhely kiváltás folyamatára, illetve arra, hogy az intézményekből kiköltöző és támogatott lakhatási formát választó személyeket miként lehet segíteni az önálló életvitelben. A fenti dilemmák a koronavírus járvány előtt is léteztek, ám a pandémia negatív hatásai még inkább sürgetővé tették e kérdések megválaszolását.

A konzultáción felszólalt Bercse László, az ÉFOÉSZ társelnöke, aki más önérvényesítőkkel közösen készítette el hozzászólását. Beszédében kifejtette, hogy a nagy létszámú intézmények helyett olyan szolgáltatásokra van szükség, ami a lakóhelyükön támogatja a fogyatékos embereket és családjaikat. Ezzel egyidejűleg meg kell teremteni azokat a munkalehetőségeket, melyek segítségével az érintett személyek képesek kifizetni a sok esetben különösen drága szolgáltatásokat.

Az intézmények lakói sok esetben éveket, évtizedeket is eltöltöttek egy-egy otthonban, ahol az önállóság helyett inkább az alkalmazkodásra tanították őket. Mivel hosszú ideig nem volt beleszólásuk abba, hogy kivel osztozzanak egy légtéren, illetve mivel és hol töltsék az idejüket, különösen fontosak a különböző képzések, melyek során az intézmény elhagyását megelőzően felkészülhetnek az önálló életre. Bercse László szerint a folyamatnak része kell, hogy legyen a gondnokság megszüntetése és a támogatott döntéshozatal megerősítése, ezzel is elősegítve azt, hogy az értelmi fogyatékossággal élő emberek saját maguk dönthessenek az őket érintő kérdésekről. Például arról, hogy hol, kivel és hogyan szeretnének élni.

A „Semmit rólunk, nélkülünk” elv szellemiségében a kiváltás tervezésébe és ellenőrzésébe ugyanúgy be kell vonni az érintett személyeket, akik például az érdekvédő szervezeteken keresztül is kifejthetik meglátásaikat. László hangsúlyozta, hogy a szociális területen szakemberhiány van, mely az utóbbi egy évben még inkább egyértelművé vált. A kiváltással járó és a világjárványból eredő kihívások új feladatok sorát hozza el, így fontos az új szakemberek képzése és a meglévők továbbképzése is. Az intézmény elhagyási és látogatási tilalom új terheket rótt az intézményekben élőkre és dolgozókra egyaránt, így a megfelelő pszichológiai asszisztencia szükségessége is megnőtt.

László és a vele együtt felszólaló érdekvédők tapasztalatait, javaslatait az ENSZ Bizottság összegyűjti és azok alapján egy útmutatót készít. A dokumentum a későbbiekben abban segíthet majd az országoknak, hogy szakszerűen és hatékonyan valósítsák meg a kiváltást és megfelelő módon támogassák a fogyatékos embereket a koronavírushoz hasonló veszélyhelyzetek alatt is.