Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Ossian - Fényév távolság
52
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Építsünk történelmet! – LEGO = játssz jól!

- 2021. január 22. 7:42 -

Egy 2017-es Nemzeti Tehetségprogram projektjének ötlete kifejezetten hasznos lehet látássérült diákoknak is.

Ugyanis egy látássérült személy számára nagyon fontos, hogy tapintható szemléltető eszközök segítsék oktatását. És a LEGO ennek tökéletesen eleget tesz. Emellett még szórakoztató is.

A projekt leírása

2017 júniusában hirdettek eredményt annak a Nemzeti Tehetségprogramnak,
amit a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium megnyert, és NTP-TFJ-17-0074 számon
regisztráltak a nyertesek sorában. Ezzel a pályázattal 1,6 millió forintot
szereztünk, aminek teljes összegét LEGO vásárlására fordítottuk.
Célunk a történelem tanításának reformálása volt, elsősorban a 11-13 éves
korosztályt szólítottuk meg. Szakkörre építettünk, hiszen az alapórákba nem fért
volna bele a sok terv, amit alkottunk.
A projektmunka során nálunk a helyes sorrend érvényesült: volt egy ötlet, amire
alapoztunk, még mielőtt nyertünk volna, így írtuk meg a pályázatot, és utána,
hogy stílusosak legyünk, kezdtünk építkezni.
Először LEGO-kiállításon voltunk Budapesten, ahol szebbnél szebb építményekkel
találkoztunk, és olyan élményekkel tértünk haza, ami azt sugallta, hogy jó úton
járunk. Megnyertük a pályázatot, és türelmetlenül vártuk, mikor próbálhatjuk ki a
stratégiát.
Februártól vehettük birtokba a játékokat, amivel tanulási fejlesztést valósítottunk
meg.
Minden pénteken két órát legóztunk, és több, mint ötven diákot foglalkoztattunk.
Az építkezés nem csak játék volt: az 5. és 6 évfolyam latin örökség tárgyat tanul
a nyolc évfolyamos tanrendben, 7. évfolyamtól tanulnak ókori történelmet, amit a
két előző évfolyamra építünk. Erre kellett illeszteni a szakköri tematikát, és a heti
tervet.
Miért pont LEGO? Mai, pc és okostelefon vezérelte világunkban kicsit mintha
hiányozna a kreatív gondolkodás, a szép iránti igény, a logikus érvelés
fontossága. A történelem mindezt tudja, ha ismerjük a kulcsot a zárjához.
Így történt, hogy terepasztalon játszottuk le a marathóni vagy cannae-i csatát,
szentélyeket emeltünk a különböző korokban és helyszíneken, városokat hoztunk
létre, szobrokat alkottunk. Igaz, olykor a meglódult fantázia nyomán űrfegyverek
is megjelentek az ókori terep fölött, és eljátszottunk a gondolattal, milyen
érdekes is az időkeveredés!
Szerveztünk nagyon jól sikerült LEGO-versenyt, amihez létrehoztunk egy sajátos
vándorkupát is, így minden évben megtarthatjuk hagyományteremtő céllal a
vetélkedőt, ami kicsit játék, kicsit történelem és egy kicsit LEGO.
A tapasztalataink:
– A gyerekek várakozáson felül emlékeztek a csaták résztvevőire és
eseményeire, jóval a közös játék után is
– Nem kellett újra elmagyarázni a vallási helyszínek szerepét, hagyományait
– A harci eszközök életszerűsége miatt pontosan meg tudták különböztetni a
különböző népek harci felszerelését a következő órákon
– Közös munkára lettek késztetve, közös terv kidolgozására
– Képessé váltak több tanórával később is prezentálni a tanultakat a többiek
előtt
– Így interperszonális és intraperszonális fejlesztést is végeztünk, valamit a
logikai és kreatív tudást is igénybe vettük
– Ésszerűvé, logikussá, megfoghatóbbá vált a történelem
Kicsit ugyan sok diákkal foglalkozunk egy szakkör keretében, és nem mindig
jutott idő mindenre, amit szerettünk volna, de mindent összevetve a projekt
leltára több, mint pozitív.
Tudjuk azt is, hogy nagyon sok munka, szervezés (külön teremben, zárható
szekrényben vannak a kincseink, délutánra két termet szabadítottunk fel a
foglalkozásokhoz), és különóra van mögötte, ennek ellenére látva az örömteli
arcokat hétről hétre, nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy megérte.
Hosszú távra terveztünk, hosszú távra gondolkodunk. Megszólítunk más
tantárgyakat, más kollégákat is.
A gyerekek fantáziája határtalan, engedjük és játsszunk egy jót velük!
(Péntekné Hegedűs Rita, Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium,
projektkoordinátor)

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - <a href=http://remlac.hu>Reményik László</a> interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 3. kedd, Győző napja van.
Ma van a(z) A magyar tudomány napja.
Az év 45. hete és 307. napja.
Holnap Károly napja lesz.

1777. A Nagyszombatról áthelyezett tudományegyetem Budán. A királyi palotában november 3-án kezdették meg a tanítást és pedig az új tanulmányi rendszer szerint.


1786.A császár elrendelte, hogy az aratás befejezésétől egy napon belül be kell szedni a kilencedet és a tizedet, hogy a termést minél kevesebb kár érje.


Buda Ferenc / 1936. nov.3. -/

Ne rejtőzz el..

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!

Időjárás

2026-11-03, 04:32
Overcast
N
Előjelzés
7°C
3.4 m/s
Apparent: 5°C
Nyomás: 1024 mb
Páratartalom: 72%
Szél: 3.4 m/s N
Széllökések: 7.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /62% / Rain
Napfelkelte: 06:30
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com