Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Fonográf - Jöjj kedvesem
68
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Február 22-én ünnepeltük meg először a Magyar Parasport Napját.

- 2018. február 24. 8:30 -

Az idei esztendőtől kezdődően minden évben február 22-én ünnepeljük a Magyar Parasport Napját. A Magyar Paralimpia Bizottság és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) „Lélekmozgató” névre elkeresztelt iskolai programot hirdetett, amelynek Székesfehérváron a Németh László Általános Iskola lesz a kiemelt köznevelési intézménye, ahol kedden a részletes programot sajtótájékoztatóm ismertették a szervezők.

A Magyar Országgyűlés 2017. december 12-én, egyhangúlag, tartózkodás és ellenszavazat nélkül határozatába foglalta a magyar parasport hagyományainak és sikereinek minden évben történő megünneplését. A Magyar Parasport Napját ezen túl minden évben február 22-én ünnepeljük, a dátum kiválasztása szimbolikus volt. 1970-ben ezen a napon alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja (HOSC) a budapesti Mozgásjavító Intézmény falai között. A mai magyar parasport kialakulásában döntő jelentőségű volt az első, intézményesített sportszervezet létrehozása, az alapításban olyan legendák vettek részt, mint Tauber Zoltán, hazánk első paralimpiai bajnoka és Fejes András, aki az első magyar paralimpiai érmet nyerte. fogalmazott a sajtótájékoztató bevezetőjében Toponári Gábor, a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny és Szabadidősport Szövetségének ügyvezető elnöke.

2018. február 22-edikét, az első Magyar Parasport Napját szeretnénk méltóan, érdekesen és emlékezetesen megszervezni. Minden megyeszékhely egy-egy iskolájában sporteseményeket, Budapesten pedig nemzetközi konferenciát szervezünk a Várkert Bazárban. Ám ennél fontosabbnak tartjuk, hogy elérjük azt, hogy minden hazai köznevelési intézmény, azok diákjai, pedagógusai kapcsolódjanak be a hazai fogyatékos sport és sportolók megünneplésébe. mondta el Szabó László, a Magyar Paralimpia Bizottság és a Fogyatékosok Országos Diák,- Verseny és Szabadidősport Szövetség elnöke, aki hozzátette: a Magyar Parasport Napja alkalmából együttműködésre, megemlékezésre hívjuk az összes magyarországi köznevelési intézményt. A programhoz eddig csatlakozott mintegy 400 – köztük 5 székesfehérvári és 19 fejér megyei – intézménynek javasoljuk, hogy a testnevelés órákon a gyerekek próbálják ki a parasportágakat, valamint, hogy osztályfőnöki órákon a diákok a tanáraikkal beszélgessenek a fogyatékosságról, a parasportolókról, az elfogadásról. tette hozzá Szabó László, aki megköszönte Székesfehérvár Önkormányzatának példaértékű hozzáállását, külön kiemelve Lengyel Zsófiát, a hivatal munkatársát, aki látássérült triatlonistaként a Székesfehérvári Érzékenyítő Program szervezője.

Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója elmondta, hogy a Székesfehérvári Tankerület kifejezett törekvése, hogy az értelmi,- és mozgássérült gyerekeket sportoltassák. „Számunkra ez ugyanolyan fontos, mint a diákolimpia támogatása. hangsúlyozta Török Szabolcs. Molnár Tamás, Székesfehérvár Önkormányzatának ifjúsági és civilügyekkel kapcsolatos feladatainak tanácsnoka elmondta, hogy a város kiemelten kezeli a fogyatékkal élők ügyét. Esélykör néven több mint tíz civil szervezet fogott össze, amelyeket a város támogat, illetőleg létrehozta a SZÉP-et, azaz a Székesfehérvári Érzékenyítő Programot.

25 esztendei kajakoztam és pályafutásom során, az edzőpályán megismerkedtem olyan fogyatékkal élő sportolókkal, akik pontosan úgy készültek, edzettek, versenyeztek, mint a többiek. A Magyar Parasport Napja nagyköveteként alkalmam van havonta egy parasportágat kipróbálni, így belülről láthatom mindezt. mondta el Benedek Dalma, világ,- és Európa-bajnok kajakozó, a Magyar Parasport Napja 2018 nagykövete.

1986-ban, Magyarországon az elsők között vállaltuk fel mozgássérült gyerekek integrációját. Gyógypedagógiai munkaközösségünk kiemelten odafigyel sportoltatásukra. Az iskola valamennyi, összesen 17 osztályában megtekintjük az Magyar Paralimpia Bizottság által ajánlott filmet, amelyet megbeszélnek, feldolgoznak osztályfőnöki órai keretek között, valamint lélekformáló testnevelés órákat is tartunk, így tulajdonképpen a SZÉP-program kicsinyített mását valósítjuk meg iskolánkban. tájékoztatott Ollé Ferencné, a Székesfehérvári Németh László Általános Iskola igazgatója.

Forrás:szekesfehervar.hu https://www.szeke…ort-napjat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


4 + egy =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 23. szerda, Tekla napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi hulladékgyűjtő világnap.
Az év 39. hete és 266. napja.
Holnap Gellért, Mercédesz napja lesz.

1597. Báthori Zsigmont újabb tárgyalásokat indíttat követe útján Prágába lemondásáról és Mária Krisztiernától való válásáról.


1705. Kivégeztetés a szécsényi gyűlésen. Véres igazságszolgáltatás Rákóczi Ferenc pártjának mindegyik ülésén volt. Szécsényben Bremer ezredes, ki az ellenséggel titkon levelezett, és Bottyánnak a paksi hídnál június 23-án szándékosan nem vitt segélyt, a gyűlés helyén kívül agyonlövetett.


Kiss Anna: Fűszedő

Szedésre érett már a fű,
borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
világol kinn a réten.

Talán füvek közt válogat,
sejtésnyi még az illat,
álom füvére hogyha lel,
magának is szakíthat.

Szedésre érett már a fű,
harmat suhog le róla,
csücsökre fogja pendelyét
a jó fűvek tudója.

Úgy válogat, hogy szóban is
elősorolja őket,
igazlátókat, éltetőt,
lélekcseréltetőket.

Vigyázva, hogy virága is
hullatlan megmaradjon,
vének szívében ifjúság
belőlük hogy fakadjon.

Szedésre érett már a fű,
borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
világol kinn a réten.

Időjárás

2026-09-23, 15:26
Clear sky
NW
Clear sky
21°C
4.6 m/s
Apparent: 17°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 31%
Szél: 4.6 m/s NW
Széllökések: 11 m/s
UV-Index: 3.65
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:31
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com