Fehérbottal a Kék túrán
A látászavarokkal küzdő Puskás Antal nagy álma, hogy végigjárja az Országos Kéktúra klasszikus távját. Úgy tűnik, teljesülhet a vágya.
A honi természetjárók között nem ismeretlen Puskás Antal, aki Császáron lakik és tagja a Tatabányai Vulkán TSE természetjáró szakosztályának. A negyvenkét esztendős fiatalember látászavarokkal küszködik, de fehér bottal is találkozni lehet vele a teljesítménytúrákon, többek között legutóbb kétszer is a Gerecse és kétszer a Táncsics IVV túrán is elindult és teljesítette is a vállalt távokat, mert mindig akadt segítője. Nagy álma, hogy végigjárja az OKT klasszikus távját és ehhez segítséget keresett és talált. Elsőként a Turista Magazin szerkesztői ígérték meg neki, hogy segítenek mindig kísérőt találni neki, amikor csak lehet. A Vulkán TSE természetjárói is ugyanezt igyekeznek biztosítani neki. A KEM Természetbarát Szövetség elnöke a Vulkán TSE szokásos havi klubnapján jelentette be, hogy az OKT Komárom-Esztergom megyei szakaszán, Kőhányástól Piliscsabáig szervezi részére a kísérő toborzást. Horváth Zoltán elnök plusz ajándékkal is meglepte Puskást Antalt, egy általa kiválasztott hátizsákot ajándékozott neki, ezzel is segítve a nagy vállalkozást. A Vulkán TSE klubnap mind a nyolcvanegy jelenlévő résztvevője nagy tapssal köszöntötte Puskás Antalt, ami már önmagában felért egy nagyszerű biztatással. – Sok sikert, Puskás Antal sporttárs! Kívánjuk, hogy mindig legyen egy útba igazító vezetőd, és teljesüljön álmod azzal, hogy sikerül végigjárni a vállalt Országos Kéktúrát az ország nyugati határától a keleti határáig – mondta Horváth Zoltán. Forrás: http://www.kemma.hu
Ezeket is olvassa el:
Automatikus akadálymentesítés: a PowerPoint mostantól dinamikus leírásokat generál a SmartArt elemek...
Esélyegyenlítő - nélkülünk félmilliárdból sem sikerülhet!
Beszélgetés a látássérülésről
A felhasználók így már valóban megtudnák venni?
Irodalmi pályázat más szemmel egyben különleges megközelítéssel
Elkészült három Budapesti aluljáró hangostérképe
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
15°C






Vélemény, hozzászólás?