Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Modern Hungária - Tíz kicsi indián
46
hallgató

Fényár a sötétben vaksötét koncert Gallusz Nikolettel és Peller Károllyal

- 2022. október 11. 5:40 - 194 megtekintés

Október 19-én 19:00 órakor Lurdy Moziban „Vaksötét koncert Gallusz Nikolettel és Peller Károllyal”

Fényár a sötétben – egy este, két világ Immár hagyomány, hogy a Bodor Tibor Kulturális Egyesület időről időre próbál más és más műfajokat párhuzamba hozni egy-egy vaksötét koncert alatt. Ezúttal sem lesz ez másképp: október 19-én nem kisebb vállalást valósítanak meg, minthogy az operettet és a musicaleket párosítva egyetlen este alatt igyekeznek kétféle zenés színház közönségét kiszolgálni. Az este vendégei ezúttal az MVGYOSZ Centenáriumi ünnepségeiről már jól ismert Peller Károly, a Budapesti Operettszínház művésze, ill. a Madách Színház oszlopos tagja, Gallusz Nikolett lesznek. Dalról dalra válik majd egyre világosabbá, hogyan fér meg csendes békében egymás mellett Kálmán, Eisemann, Weber és Schönberg.

A koncert helyszíne a már számos hasonló rendezvénynek helyet adó Lurdy Mozi patinás nagyterme lesz, zongorán Helle Maximilian kíséri az énekeseket. A szervezők elmondása szerint az este további különlegessége, hogy a legtöbb elhangzó dalt ennyire letisztult és intim formában csak nagyon ritkán hallhatja a nagyközönség, hiszen a legtöbb mű kísérete szimfonikus zenekarra íródott, így minden fellépő számára nagy kihívás lesz ez az este.

A jegyvásárlással a program résztvevői a vak és gyengénlátó emberek számára készülő hangoskönyek gyarapításához is hozzájárulnak. – Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) | Facebookon a közzétett program linkje:

https://www.facebook.com/events/1448663118967154

Jegyvásárlás oldal linkje: https://www.jegy.hu/program/vaksotet-koncert-gallusz-nikolettel-es-peller-karollyal-140353/884485

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keeressen minket bizalommal!
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Europe in my Backyard - Európai Uniós projektek (a Civil Rádió magazinműsora)
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keeressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2023. szeptember 26. kedd, Jusztina napja van.
Az év 39. hete és 269. napja.
Holnap Adalbert napja lesz.

1301. Venczel király a koronázó érseket megjutalmazza. A koronázás augusztus 27. Fejérvárott végbemenvén, a király Budán a koronázó János kal. érseknek Palocsa várat adományozta.


1777. Mária Teréziai elrendeli a nagyszombati tudományegyetem Budára a királyi várba való áthelyezését. (Az egyetemmel együtt Budára kerül az állami kezelésbe vett nagyszombati volt jezsuita nyomda egy része, és az Egyetemi Könyvtár alapját képező volt jezsuita könyvtár is.)


Petőfi Sándor: Szeptember végén

"Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
még zöldell a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérczi tetőt.
Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyül már,
A tél dere már megüté fejemet..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc mínusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 320

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com