Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Csepregi Éva - A sárkány éve
60
hallgató

Fények vakondja tizedszer – pályázzon Ön is!

- 2021. január 19. 10:59 - 680 megtekintés

Az integráció jegyében hirdetett pályázatot amatőr íróknak a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete.

Az immár tizedik alkalommal meghirdetett Fények vakondja elevezésű pályázat országos verseny, ahol látássérültek és épek egyaránt indulhatnak. E felhívással idén az irodalmi seregszemle a tizedik jubileumához érkezett.

Az egyesület elnöksége nemrégiben határozott arról, hogy kiírja, pontosabban folytatja a korábban is nagy sikernek örvendő művészeti pályázatot. Minden évben egy-egy tematika köré épül a verseny. Az idei év témája a Hold – kezdte Pesti Zoltánné, a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének elnöke.Egy vakon született ember számára a Hold, hasonlóan mint a színek, megfoghatatlan dolog. Tudja, hogy van, de fényét sohasem látja, meg nem foghatja, változásait nem is igazán értheti. Éppen ezért arra invitáljuk őket, képzeletükre hagyatkozva meséljenek nekünk Holddal kapcsolatos történeteket – tette hozzá.

Pályázni 2021. március 12-ig lehet, jeligével ellátott novelláit bárki beküldheti, könnyebbség, hogy egy személy több művel is pályázhat.

A műve(ke)t bármilyen szöveges dokumentum formájában várják; kérik, a képeket, képformátumot mellőzzék!

A művek terjedelme ne legyen több három oldalnál, Times New Roman betűtípussal, 12-es betűmérettel. Kizárólag prózai alkotásokat várunk, a verses pályázatokat automatikusan érvénytelennek nyilvánítják.

A pályázók műveit szakmai zsűri bírálja el. A zsűritagok elé a pályamunkák csak jeligével ellátva kerülnek, a jeligéhez tartozó személy kilétét a zsűri is csak a bírálat végén ismerheti meg. Ehhez kérnek minden pályázót, válasszon magának egy jeligét és egy „biztonsági” pótjeligét is arra az esetre, ha választott neve már foglalt lenne. (Aki több művel pályázik, minden műhöz külön jeligét adjon meg!)

Ezzel a jeligés rendszerrel is szeretnék biztosítani a verseny tisztaságát. A verseny végeredményének kihirdetésére Szolnokon kerül sor, az egyesület a Költészet Napja és a pályázat eredményhirdetése alkalmából szervezett rendezvényén, melynek időpontja később kerül kihirdetésre. A pályázati adatlap és pályázati kiírás elérhető a Pafi.hu weboldalon, valamint az Egyesület weboldalán.

– A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének elnökeként nagy örömmel is büszkeséggel tölt el, hogy hagyományt teremtettünk, és mindenkit csak biztatni tudok, hogy küldje el novelláját nekünk – zárta szavait az Egyesület elnöke.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2023. szeptember 28. csütörtök, Vencel napja van.
Az év 39. hete és 271. napja.
Holnap Mihály napja lesz.

1213. Gertrúdnak, II. Endre hitvesének szerencsétlen halála. A gyilkolásnak az szolgált okul, hogy a királyné tudtával sőt segélyével és termében egyik testvére Bánk nádor nejét buja vágyának áldozatává tette. A vérengzéskor a királyi pecsétnyomó több államirattal együtt elveszett.


1971. Mindszenty bíboros elhagyja Magyarországot.


Tompa Mihály

A madár, fiaihoz

"Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanítottalak?!
Vagy ha elmúlt, s többé vissza nem jő
A víg ének s régi kedvetek:
Legyen a dal fájdalmas, merengő,
Fiaim, csak énekeljetek!..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 320

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com