Fogyatékkal élők foglalkoztatását segítő központ nyílik Budapesten
A központot vezető Kézenfogva Alapítvány szakmai vezetője elmondta: 75 fogyatékos és megváltozott munkaképességű embert készítenek fel munkavállalásra, majd segítenek nekik elhelyezkedni. A központ négy, úgynevezett védett foglalkoztatót is segít majd, hogy minél sikeresebben működjenek, és így kevésbé függjenek az állami támogatástól.
A program részeként olyan integrációs módszereket ismertetnek meg nyílt munkaerő-piaci cégekkel, amelyekkel azok eredményesebben tudják foglalkoztatni a fogyatékos embereket – magyarázta Kogon Zsófia szakmai vezető.
A 200 millió forintos projekt célja, hogy javuljanak a fogyatékos emberek foglalkoztatásának mennyiségi és minőségi jellemzői, az általuk végzett munka váljon verseny- és piacképessé, továbbá minél több munkahelyen valósuljon meg az integrált foglalkoztatás.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára elmondta: a kormány tervei szerint még idén úgy módosítják a közbeszerzési szabályokat, hogy az állami beszerzésekkor – meghatározott esetekben – kötelező legyen ajánlatot kérni olyan cégektől, amelyek több mint ötven százalékban fogyatékos vagy megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak.
Az új szabályozás az egészségügyi és a szociális intézményi közbeszerzésekre vonatkozna – tette hozzá Fülöp Attila.
A projekt májusban indult, és a Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatja.
Ezeket is olvassa el:
Gyorsjelentés a kifejezetten látássérülteknek készült BlindShell Classic 2 okostelefonok aktuális fr...
Az önvédelem alapjai látássérülteknek Debrecenben
A Gépházban mobilkészülékeken is teszteljük a Mondly alkalmazást
Adjuk át a szívünket is!
Dr. Sós Csaba: büszke vagyok, de nem maximálisan elégedett
Nem mentesítés, hanem megfelelő támogatás kell a mozgássérült diákoknak!
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
16°C






Vélemény, hozzászólás?