Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- A VGYKE. podcast m*sora
55
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Fülöp Attila: a szociális ágazat felkészült a járvány újabb hullámára

- 2020. szeptember 17. 10:13 -

A szociális ágazat felkészült a koronavírus-járvány újabb hullámára – jelentette ki a Magyar Nemzet csütörtöki számában Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára.

Elmondta: sikerült megfelelő készletekkel ellátni a szociális otthonok mindegyikét, és szigorú látogatási tilalmat is elrendeltek. Szerinte tavasszal jól vizsgázott a rendszer, és reméli, most sem kerül be a vírus az intézmények többségébe.
Kiemelte, hogy valamennyi szociális szakellátást nyújtó intézményben bevezették a látogatási tilalmat az ott lakók védelme érdekében. Minden szociális bentlakásos intézményre vonatkozik ez az előírás, amelyben idősek laknak, illetve fogyatékossággal élők, pszichiátriai betegek vagy szenvedélybetegek élnek. Tavasszal is hasonló intézkedés történt – tette hozzá.
Fülöp Attila kitért rá, hogy a gyermekotthonok most nem szerepelnek a határozatban, mivel hagyományos munkarendben zajlik az oktatás, és a gyerekek bejárnak az iskolába. A hajléktalan-ellátás is speciális eset, hiszen a hajléktalan emberek csak éjjeli menedéket keresnek, este mennek be a szállásokra, így az ő esetükben nem lenne értelmezhető a tilalom.
Elmondta azt is, hogy a látogatási tilalom alól kivétel a végstádiumban lévő, haldokló lakók közvetlen hozzátartozóinak látogatása. Az elhagyási tilalom esetében is vannak kivételek: akik például munkába járnak egy fogyatékkal élők intézményéből, munkavégzés céljából kimehetnek, és persze az egészségügyi ellátás miatt is elhagyhatják az intézményt a lakók.
Az otthonok dolgozók esetében megelőző protokoll van érvényben. Náluk minden belépéskor lázat mérnek, és fokozottan figyelniük kell a higiénés szabályok betartására.
Az államtitkára jelezte, nem tesztelnek mindenkit: „A tesztelés az általános egészségügyi és nemzetközi WHO-protokollok alapján zajlik. Erről a népegészségügyi hatóság dönt, mivel ez nem szociális kérdés, hanem járványügyi. Ha valahol fertőzés történik, akkor a szűrést a népegészségügyi hatóság elvégzi, és ők döntenek a kontaktkutatásról is.”
A politikus szerint kijelenthető, hogy a járvány első hulláma alatt a szociális intézményrendszerben is sikeres volt a védekezés: 1600 bentlakásos intézmény van az országban, és ezeknek csak három százalékába jutott be a fertőzés. A jó arány elsősorban az otthonok dolgozóinak köszönhető.
Fülöp Attila egy ellenpéldát hozott fel: a főváros esetét.
„Hangsúlyozni szeretném, hogy ez nem politikai kérdés, hanem szakmai, az idősotthonok fenntartóinak mindent meg kell tenniük a fertőzések elkerüléséért. Csupán huszonkilenc telephely fenntartása tartozik a fővároshoz az 1600-ból, a halálesetek kétharmada mégis ezekben az otthonokban történt. A főváros tehetetlensége és a kormányhivatal ellenőrzése során feltárt szabálysértések tragédiához vezettek, pedig az országos adatok mutatják, hogy ezt meg lehetett volna akadályozni, hiszen az idősotthonok 97 százalékában sikerrel vették az akadályt” – tette hozzá.

MTI 2020. szeptember 17.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 11. péntek, Teodóra napja van.
Az év 37. hete és 254. napja.
Holnap Mária napja lesz.

1382. Nagy Lajos király halála. Tetemei Székesfehérvárott, a nép őszinte könnyei közt tétettek le a főtemplom mellé, általa épített kápolna sírboltjába. I. Lajost a nemzet hálából a " Nagy " melléknévvel, magasztalta fel.


1851. Kossuth a Mississippi-fregatt fedélzetén elhagyja Törökországot.


Dutka Ákos
/ 1881. szept. 11. - 1972. dec. 26. /

Szántanak

Szántanak. - Messze a rőzsetüzeknél
Valami kósza ének ered.
Fuvalat-halkan zümmög a szélbe,-
S mint a sejtelem, tova lebeg.

Láthatatlan valaki dalol a pusztán...
S az ének: verejték, vér-sirató
Kuruc tüzeknél szülte valami
Szúvos, fekete tárogató.

Ükapák lelke hagyta örökbe
A régi gonddal e régi sóhajt...
...Talán nem is emberi ének,
Hanem a szántás lelke sóhajt.

Időjárás

2026-09-11, 15:15
Moderate drizzle
NW
Moderate drizzle
17°C
2.1 m/s
Apparent: 17°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 62%
Szél: 2.1 m/s NW
Széllökések: 7.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 10.2mm /100% / Rain
Napfelkelte: 06:15
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com