Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

unisex - szabadesés
70
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Gyakorlatozott a járványügyi bevetési egység

- 2020. augusztus 27. 19:11 -

Egy fiktív járványügyi esemény kezelését mutatta be a járványügyi bevetési egység csütörtökön Budapesten.

Lakatos Tibor rendőr ezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a gyakorlat előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, a kormány egy olyan gyorsreagálású, azonnal bevethető egységet hozott létre, amely a veszélyhelyzet elmúltával is hatékonyan fel tud lépni a járványügyi védekezésben, az esetleges fertőzési gócpontok lokalizálásában.További feladata még, hogy összehangolja az társszervezetek: a rendőrség, a mentőszolgálat, a katasztrófavédelem és a honvédség munkáját – ismertette.
Kiemelte, a járványveszély nem múlt el, a vírus továbbra is jelen van, és fontos felkészülni azokra az eseményekre, amikor például valahol tömeges megbetegedések történnek.
A járványügyi bevetési egység vezetője, Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos egy fiktív történetet ismertetve elmondta, magyar turistákkal egy autóbusz indult Görögországból, azonban néhány utasnál felmerült a koronavírus-fertőzés gyanúja. A sofőr ezt jelezte az utazási iroda felé, amely értesítette a járványügyi hatóságot, az pedig az operatív törzset.


A történet szerint az a döntés született, hogy a határátlépés után az autóbusz a legközelebbi egészségügyi intézménybe menjen, ahol a betegellátás és a kontaktszemélyek vizsgálata megtörténik.A kórházba érkezés előtt azonban már értesítették a mentőszolgálatot, amely két mentőautóval várta a határon az autóbuszt, hogy felmérjék az utasok egészségi állapotát. Még ott kiderült, hogy két embernek hőemelkedése, láza van, ezért őket külön szállítják kórházba. A többi utas az autóbuszban maradt, őket így vitték kórházba.


A gyakorlat része volt, hogy Szabó Enikő a történet ismertetése után minden jelen lévő egység vezetőjének meghatározta a feladatait, és azok elvégzése után jelentést kért tőlük.
A gyakorlaton a sajtó munkatársai minden mozzanatot rögzíthettek, a mentőautók beérkezésétől, a fertőzésgyanús emberek ellátásán keresztül, a tünetet nem produkáló többi utas ellátásán át, a honvédségi fertőtlenítésig.
A másfél órás gyakorlatot az Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő Kútvölgyi tömbjében tartották.

MTI

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 19:46
Clear sky
NW
Clear sky
6°C
1.4 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1.4 m/s NW
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc szorozva hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com