Hallókészülékes modell reklámozza az ASOS fülbevalóját, imádják a vásárlók
Az ASOS egyik modellje hallásjavító implantátumot visel a divatfotón, a vásárlók pedig ünneplik a cég hozzáállását.
Imádják a vásárlók az ASOS online divatáruház egyik fülbevalójának a hirdetését. A 6,49 euróba kerülő, aranyszínű karika fülbevaló tényleg cuki a rajta lógó apró gombával, de egyáltalán nem erről szól a felhajtás.
Az egyik fotón jól látszik, hogy a fülbevalót bemutató modell hallókészüléket, pontosabban egy hallásjavító implantátumot visel a jobb fülében.
A fényképre azután figyelt fel az internet, hogy egy vásárló, Asia Smith posztolt róla a Twitteren. A hallássérült lány dicsérte a divatáruházat, hogy hallássérült modellt alkalmaztak, és viccesen magát ajánlotta, ha esetleg másik modellre is szükségük lenne.
A posztját rengetegen megosztották, sok hallássérült üdvözölte az ASOS lépését. Hamar kiderült az is, hogy a fényképen Natasha Ghouri modell látható, aki születése óta siket. A megosztások hozzá is eljutottak, és azt írta: nagyon hálás a modellügynökségének, hogy kezdettől fogva bíztak benne.
Ezeket is olvassa el:
Siketnéma szülei helyett hívott mentőt bátyjához egy tízéves kislány Romániában

Menjek, vagy maradjak? - CODA:
Segítsünk türelemmel, avagy ismerkedés a siketvakokkal
Hallássérültként a sport világában – szeptember 29-én volt a Hallássérültek Világnapja
Az egészségügyi miniszter fejleszteni szeretné a hallássérült gyerekek országos nyilvántartását (Rom...
Szerencsétlen, bolond, süket – undorító bántások érték Weisz Fannit
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
3°C









Vélemény, hozzászólás?