Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Napoleon Boulevard - Öngyilkos szerelem
60
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Hangostérkép segíti a látássérülteket Somogyban

- 2015. február 27. 9:12 -

Hangos térkép segíti ezentúl az eligazodásban és ügyeik intézésében a vakokat és gyengén látókat a Somogy Megyei Kormányhivatal kaposvári székhelyén, ahol a törzshivatal mellett több szakigazgatási szerv és a kormányablak is helyet kapott.

A kormányhivatal és a Vakok és Gyengén Látók Somogy Megyei Egyesülete által közösen kifejlesztett, okostelefonra – iOS és androidos készülékekre – ingyenesen letölthető alkalmazást kedden mutatták be sajtótájékoztatón. Neszményi Zsolt kormánymegbízott hangoztatta: ilyen segítséget a közszférában az országban elsőként a somogyi kormányhivatalban kapnak a látássérültek. Ez az épületen belüli önálló közlekedést és az ügyintézést megkönnyítő akadálymentesítés csak az első lépés – mondta hozzátéve: a tervek szerint a kormányhivatalhoz tartozó, de nem a központi épületben működő szakigazgatási szerveknél is bevezetik majd ezt a szolgáltatást. A kormánymegbízott úgy vélekedett: a kezdeményezés példaként szolgálhat másoknak is. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a megyében és az országban más közhivatalokban is lehetőség adódik ilyen megoldásra, hogy a vakok és gyengén látók minél könnyebben, egyszerűbben és hatékonyabban vehessék igénybe a közszolgáltatásokat. Hosszú János, a Vakok és Gyengén Látók Somogy Megyei Egyesületének alelnöke a hangostérképről azt mondta: nagyon egyszerű az alkalmazás használata, az utasítások megkönnyítik a tájékozódást az épületen belül, és az akadályokra is figyelmeztetnek. Fontos továbbá, hogy nemcsak navigációs utasításokat tartalmaz, hanem egy teljes elérhetőségi adatbázist is nevekkel és telefonszámokkal, így előre lehet tájékozódni, hogy hová kell menni, kihez kell fordulni az ügyek intézésekor – részletezte a hangostérkép előnyeit. Faragó László, az akadálymentes ügyintézést segítő hangostérkép fejlesztésben együttműködő ötletgazda elmondta: az egyesület tagjaival közösen határozták meg, hogy mit tartalmazzon az applikáció, és ügyeltek arra is, hogy könnyen kezelhető legyen. Közölte: az elmúlt két hónapban mintegy ezren töltötték le az internetről az alkalmazást, amelyet nemcsak a vakok és gyengén látók, mások is használhatnak útbaigazításként. Volt olyan hét, amikor az iOS alkalmazásai között az első tízben volt a letöltés. Ehhez hasonló nincs még Magyarországon – hangoztatta hozzátéve: nagyon fontos lenne, hogy ezt a fajta akadálymentesítést a közszolgáltatások mellett más területen, például színházakban, kiállítóhelyeken is alkalmaznák. Forrás: MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ 1 = kilenc

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 04:26
Clear sky
NE
Clear sky
3°C
0.9 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 0.9 m/s NE
Széllökések: 3.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com