Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Napi Evangélium - István atya rovata
68
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Háromszáz rászoruló debreceni kisdiák kap tanszeradományt a Karitatív Testület jóvoltából

- 2020. augusztus 25. 6:20 -

A szervezet –nagyrészt a Debrecen Város Segélyalapból, valamint felajánlásból– több mint 900 ezer forintot fordíthatott ezek beszerzésére. A hónap végéig három bevásárlóközpontban a debreceniek is segíthetnek.

Füzetek, vonalzók és filctollak is voltak abban a tanszercsomagban, amelyet hétfőn osztottak ki. Összesen háromszáz debreceni rászoruló gyermek kap iskolakezdő adományt a Karitatív Testület jóvoltából.

– Öten vagyunk a háztartásban, a nejem háztartásbeli, én dolgozom. A nevelt lányom a koronavírus miatt elvesztette a munkahelyét, így mondhatni egyedül keresek, ezért jól jött ez a tanszeradomány – mondta Opris László, akinek a gyermekei szintén kaptak a csomagokból.

– A Debrecen Város Segélyalapból 800 ezer forintot juttattak el a Karitatív Testületnek, a tanszereket biztosító cég pedig további 150 ezer forintot ajánlott fel – mutatott rá Széles Diána az adományok kiosztásakor. Az alpolgármester felhívta a figyelmet, hogy három bevásárlóközpontban a testület önkénteseinél bárki adhat le adományt.

– Már olyan önkénteseink is csatlakoztak a tanszergyűjtéshez, akiknek korábban szintén a testület segített, ez mutatja a város és a szervezet erejét. Akik rászorulók voltak, és segítségükre sietett a Karitatív Testület, azok most önkéntesként a saját akcióinkhoz csatlakoznak – hangsúlyozta Széles Diána.

Pósán László országgyűlési képviselő emlékeztetett: idén minden diák ingyen kapja a tankönyveket, a gyermekétkeztetésbe egyre több rászorulót tudnak bevonni és a széleskörű családtámogatási rendszer is nagy segítség.

– A családpolitikához kapcsolódó kezdeményezések azoknál a közösségeknél, településeknél működnek, ahol a családbarát és családcentrikus politikai gondolkodásnak van hagyománya és ereje – fogalmazott Pósán László.

A karitatív testület a város Gyermekvédelmi Intézményében is tanszercsomagokat osztott ma a rászoruló kisdiákoknak. Ezekben a zacskókban is az iskolakezdéshez szükséges felszerelések, ceruzák, festékek, filctollak és füzetek kaptak helyet.

(Forrás: Dehir.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* kilenc = 18

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 25. péntek, Eufrozina, Kende napja van.
Az év 39. hete és 268. napja.
Holnap Jusztina napja lesz.

1785. II. József rendelete a bírósági szervezet átalakításáról. (A Hétszemélyes Tábla 12, a Királyi Tábla 14 bírából áll; a bírákat a király nevezi ki, a régi ítélőmesteri rendszer megszűnik; szabályozza a munkaidőt és az elvégzendő feladatokat; a rendelet 1786. január 1-ével lép hatályba.)


1792. A Helytartótanács az 1791:26. törvénycikk rendelkezésével ellentétben úgy rendelkezik, hogy vegyesházasság esetén minden gyermek a katolikus hitet követi.


Lévay József: Szüretünk

Gondolatim mostan
Mulatozva járnak,
Csekély gazdasága
Körül édesapámnak:
Csak oda tér lelkem
Mikoron elfárad,
Ha másutt előtte
A búbaj megárad.
Ott nyugtot találhat..."

Időjárás

2026-09-25, 18:29
Clear sky
E
Clear sky
20°C
1.2 m/s
Apparent: 18°C
Nyomás: 1021 mb
Páratartalom: 44%
Szél: 1.2 m/s E
Széllökések: 8.7 m/s
UV-Index: 0.2
Rövid leírás: 0mm /4% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com