Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Zoltán Erika - Rólad álmodom
57
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Hatalmas fejlődés az NSZI pályázatai révén a VGYKE-nél

- 2023. július 18. 7:39 -

Tíz éve folyamatosan fejlesztjük azokat a klubokat, amelyeket a látássérült emberek sikeresebb életviteléért hoztunk létre. Ma már húsz kerületben vagyunk jelen, és rengeteg érdekes programot szerveztünk számukra – mondja Mészáros Ágnes, a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) alelnöke. Ő az előbb említett klubhálózat, más néven „A közösség lámpásai” mentori hálózat vezetője is egyben.

– Ehhez adott újabb impulzust a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet (NSZI) támogatása. Ehhez persze különleges vállalásokat tettünk, például, hogy 2023-ban 60 online klubot és 15 szabadidős foglalkozást, illetve kirándulást fogunk az éves tervünkbe beiktatni, emellett pedig 15 saját riportban számolunk be az élményeinkről.
Nem hinném, hogy magyarázni kell, milyen nagy dolog az, hogy vakon vagy gyengénlátón el tudják ezt végezni a kollégák. Tehát videókat vesznek fel, vágnak, hangot rögzítenek, interjúkat készítenek. Ennek persze már volt előzménye, mégpedig a covid-vírus idején. Ha nem akartuk elveszíteni tagjainkat, online kellett velük tartani a kapcsolatot, ehhez pedig meg kellett tanulnunk a videókészítés csínját-bínját. Ebben minden klubvezetőnek segített az okoseszköz oktatónk. Egyébként pedig van egy profi riporterünk, aki egy országos hatósugarú rádiónál dolgozik már több éve. A tagok aztán alkalmazkodtak az új helyzethez, és követték online a klubvezetőket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


4 * kettő =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 22:53
Clear sky
NE
Clear sky
5°C
1.4 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1.4 m/s NE
Széllökések: 4.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com