Heves vármegyében a vakok és gyengénlátók

A vakok közül sokan szégyenlik, hogy segítséget kell kérniük Biró Miklós, a Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesülete elnöke szerint a látáskorlátozottak egyre önállóbb életet tudnak élni. Heves vármegyében a vakok és gyengénlátók egyesülete főleg anyagi támogatást kér a társadalomtól.

Az októberi Fehér bot napja minden évben ráirányítja a figyelmet a látásproblémával küzdők életére, így Heves vármegyében a vakok és gyengénlátók életének mindennapi gondjaira. Biró Miklós, a Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesülete (VGYHME) elnöke arról beszélt portálunknak, hogy a Fehér bot napja alkalmából az Egri Lenkey János Általános Iskolában szervezett egyesületi program tapasztalata szerint a diákok meglepődtek, mennyire önállóan lehet élni az akár súlyos látásproblémával. Mint mondta, ez a rácsodálkozás igaz a felnőttekre is, de nagy gond, hogy általában az emberek nem tudják, hogyan tudnak igazán segíteni vak, illetve gyengénlátó társaiknak.
Biró Miklós szerint Heves vármegyében a vakok és gyengénlátók önálló életet élnek
Biró Miklós szerint Heves vármegyében a vakok és gyengénlátók önálló életet élnek
Forrás: Huszár Márk/Heol.hu
– Sokkal többen küzdenek a problémával, mint akik az egyesületünk tagjai. Magyarországon a statisztika szerint 80-90 ezer ember súlyosabban látássérült. Nagyon szigorú törvényi feltételei vannak, hogy kik lehetnek a tagjaink: ők a gyengénlátók, az alig látók, illetve a teljesen vakok, az úgynevezett sötétvakok. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a látásképességük a mintegy 30 százalékos maradék látástól a nulláig terjed. Csak ezen kritériumnak megfelelő személyt vehetünk fel tagjaink közé, az egyesületi igazolványunk ugyanis hatósági igazolvány. Csak megközelítően tippeljük, hogy Heves vármegyében 900-1000 ember biztosan belefér ebbe a körbe, ám nekünk csupán mintegy 350 tagunk van, jellemzően nők többen lépnek soraink közé. A többi 600-650 embernél komoly probléma a túlzott büszkeség a segítségkérésre. Szégyenérzet tapasztalható az állapotuk miatt, amit nem tudunk megmagyarázni. Az idősebb korosztálynál ez nagyon jellemző, el is mondanak szomorú történeteket arról, hogy például a faluban a mai napig nem merik felvállalni a látáscsökkenésüket, nem veszik elő a fehér botot. Gyakran nem is hiszik el nekik mások a bajt, mert otthon, a saját környezetükben jól mozognak. A szégyenérzetet, sajnos, sokszor önmaguk kreálják, talán előítéletet tételeznek fel másoktól a vakokkal szemben – kezdte Biró Miklós.

Forrás: HEOL

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .