Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

US fever show - listavezető dalok Amerikából
62
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Idén akár 17 ezer hallgató is kaphat diplomát a Debreceni Egyetemen

- 2020. május 12. 20:42 -

Az átlagos 6 ezer mellett az a 11 ezer volt diák is megkaphatja oklevelét, aki korábban nyelvvizsga hiányában nem vehette át.

A diplomaosztó az idei szemeszterben várhatóan elmarad a Debreceni Egyetemen. A diplomások száma azonban rekordszámú lehet. A kormány döntése alapján ugyanis, aki 2020. augusztus 31-éig sikeres záróvizsgát tesz, nyelvvizsga nélkül is jogosult diplomájára. Ezt Debrecenben a jogosult 11 ezer közül már 8800-an igényelték.

– Egy online felületen kell feltölteni a személyes adataikat, és azokat, amiket fontosnak találtunk abból a szempontból, hogy az okleveleket ki tudjuk állítani. Ezen a felületen meg tudják jelölni azt is, hogy milyen karon tettek záróvizsgát, és hol szeretnék átvenni az oklevüket – mondta el Pósánné Rácz Annamária oktatási igazgató.

Bartha Elek oktatási rektorhelyettes elmondta: a távoktatás értelmében a vizsgaidőszak is a megszokottól eltérően alakul, A hallgatóknak a legtöbb szakon videokonferenciás szóbeli vizsgákon és az E-learning felületén online teszteken kell bizonyítani. Az oktatási épületek látogathatóságának részleges feloldása viszont a gyakorlatorientált szakokon lehetővé teszi a személyes jelenlétet.

– A megfelelő járványügyi szabályok betartásával személyesen is lehet záróvizsgát tenni. Védőfelszerelést biztosít az egyetem – közölte  Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.

Vannak olyan szakok, ahol a vizsga előfeltételére a gyakorlat elvégzése, itt az egyetem meghosszabbított tanévet vezetett be, így a hallgatóknak augusztus 31-éig van lehetőségük záróvizsgázni.

A teljes riport az alábbi videóban tekinthető meg: 

https://www.dehir.hu/videogaleria/johetnek-a-videokonferencias-zarovizsgak-is

(Forrás:a Dehir.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


7 - hat =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 16:10
Clear sky
SE
Clear sky
9°C
1.9 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.9 m/s SE
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com