Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Cary Brothers - Ride
18
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Idén is kivonult a LESEK-re a Gépházas csapat

- 2023. november 24. 10:43 -

Informatikai és kevésbé informatikai segédeszközök, sok kedves ismerős és új arc, vadonatúj fejlesztések – többek közt ezt kínálta a 2023-as LESEK, melyről a Gépház is tudósított.

November 18-án, szombaton idén is megrendezésre került a sokak által nagyon kedvelt LESEK, teljes nevén Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciája. A rendezvényen az érdeklődők számos segédeszközt próbálhattak ki, tapogathattak meg, beszélgethettek az egyes szervezetek és cégek képviselőivel, és elvegyülhettek a remek hangulatú forgatagban. Akinek kedve volt, a Gépház standját is felkereshette, mert idén is testületileg vonultunk ki a LESEK-re, mobilstúdióval és nagy adag lelkesedéssel tudósítottunk teljesen élőben a rendezvény ideje alatt.

A ma esti, maratoni hosszúságú Gépházban meghallgatható lesz minden hanganyag, interjú és beszélgetés, ami a LESEK-en készült. Fáradhatatlan segítőinknek hála pedig a ma esti adás kiegészül olyan hanganyagokkal is, amelyek az élő tudósításban nem voltak hallhatóak. Önkénteseink rengeteg kiállítót, standot meglátogattak, és érdeklődtek az ott kipróbálható termékekről, szolgáltatásokról.

Idézze fel velünk az idei LESEK hangulatát, és tartson a Gépházzal!

Mikor? 2023. november 24-én, pénteken 20:00 órától. Ismétlés vasárnap 13:00 órakor a Hobby Rádióban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


kettő + = 6

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 02:05
Clear sky
N
Clear sky
4°C
0.8 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 0.8 m/s N
Széllökések: 5.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com