Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Jazzklub - Zsuffa Péter m*sora
46
hallgató

Így szívattak meg Hajdúszoboszlón látás és mozgássérültként – olvasói levél

- 2017. július 25. 19:50 - 1683 megtekintés

“Így szívattak meg Hajdúszoboszlón három látássérült és egy mozgássérült társammal együtt ”

„Vak ember vagyok, amit az elején tisztáztam a szállásadóval, azzal együtt, hogy lesz velünk egy kerekesszékkel közlekedő ember is, ezért akadálymentes szállásra van szükségünk. Ebben megegyeztünk, mégsem így lett. Elcseszte a nyaralásunkat a szállásadó, aki nemigen szeretheti a munkáját. Vendéglátás szív nélkül, így szívattak meg Hajdúszoboszlón három látássérült társammal együtt.

Egy kis baráti társasággal járunk minden évben nyaralni, amit jó előre megbeszélünk és tervezünk. 9 fős csapatunkban négy látássérült van, ebből egyvalaki mozgássérült kerekes székes, velünk tartanak még családtagok, barátok, segítők.

Olyan helyre szerettünk volna menni, ahol még nem voltunk, de jól érezhetjük magunkat. Az internetet vettük segítségnek, a szallas.hu oldalon kezdtünk keresni. A legfőbb szempont az akadálymentes szállás volt, ez alapján találtunk rá a Darányi vendégházra Hajdúszoboszlón.

Teljes mértékben megbíztunk a szallas.hu segítségében, hisz a szlogen is ez: mert, amit ott mondanak, az úgy is lesz…

Itt nem a víz hőmérséklete lett volna a lényeg, és nem is az, hogy van-e vasaló például, hanem az az alapvető szükséglet, hogy kerekesszékkel meg lehet-e közelíteni és használni a fürdőt és a WC-t.

Valami kotyogó talán

Több levélváltás és telefonbeszélgetés is volt az utazás előtt a szallas.hu-val és a Darányi vendégház kapcsolattartójával. A kommunikáció nagyon döcögősen ment. Egy rövid kérdést tettünk fel a szállás.hu ügyfélszolgálatának április elején a szállás időpontjáról és összegéről, mire április végén azt a tájékoztatót adták, hogy még nem kaptak választ. Végül május 1-én lefoglaltuk a szállást. Ezután megkaptuk a Darányi vendégház elérhetőségét, majd a foglalóval kapcsolatos adatokat is.

3 nap állt rendelkezésünkre, hogy a szállás foglalóját átutaljuk. Ezt teljesítettük. E-mailban csatoltuk az utalást bizonyító banki adatlapot és ebben a levélben kértük, hogy a megérkezett pénzről küldjenek visszaigazolást. Nos, ez a kérésünk sem teljesült. Ezt követően felhívtam a Darányi vendégház tulajdonosát, aki közölte, hogy nem nézte meg az utalást, mert más dolga volt. Arra viszont volt ideje, hogy nemtetszését nyilvánítsa ki, mivel a szállás.hu-n keresztül foglaltuk le a nyaralásunk időpontját. A barátságos hangnem már itt sem volt meg. Azt már csak tetézte az aggódást, hogy a tulajdonos arra a kérdésre, hogy kávéfőző van-e a szálláson, azt mondta, hogy valami kotyogó talán, de nem tudom.

Éljen az akadálymentes nyaralás!

A nyaralásunk, éljen, akadálymentes, mindenkinek lesz hely, gyűjtögettük az anyagiakat, lelkileg készültünk, mindenki úgy alakította már előre a szabadságát.

Budapestről indultunk 2017. július 12-én. A hajdúszoboszlói apartmannál a füves, egyenetlen talajon nagyon-nagyon nehezen lehetett tolni a kerekesszéket. A szállásadónk először három lépcsőfokon akarta, hogy felmenjünk a házhoz, ami természetesen lehetetlen volt, majd mutatott egy pár méterrel arrébb lévő szobát, hogy jó, akkor menjünk oda. Jó idő volt, ezért én még kint maradtam a ház előtt, ameddig a többiek körülnéztek, kipakolták a csomagokat.

A segítőink látták, hogy nehéz lesz a szobában közlekedni, hiszen a bejáratnál magas a küszöb, az ajtó mellett jobbra egy ágy, amellett egy dupla ágy és a fal, a bejárattal szemben egy hűtő, jobb oldalon szekrények, a szoba közepén éppen annyi hely, hogy kerekesszékkel el lehet férni. A fürdőszoba ajtó pont rányílt a hűtőszekrényre, kerekesszékkel ráfordulni az ajtóra nem lehetett, sőt kitámasztani sem lehetett az ajtót, mindig visszacsukódott. A fürdőszoba ajtóban küszöb, keskeny, kerekesszékkel nem lehet bemenni. A fürdőben az ajtótól jobbra radiátor, szembe a mosdókagyló messze, rátámaszkodni, belekapaszkodni nem lehet. Közvetlenül balra a WC, szorosan a fal mellett, a mosdókagyló és a WC között bent a sarokban a zuhanytálca.

Nem vagyunk, azok a hamar feladom típusú emberek, és eddig mindig mindent minden helyen megoldottunk, még ha kicsit odébb is kellett tolni bútorokat, de ez a helyzet nem az volt.

Az, hogy a kerekesszékes útitársunk 4 napon keresztül nem tud elmenni a mosdóba még segítséggel sem, nemhogy segítség nélkül, az nonszensz, felháborító.

Ekkor szóltunk a szállásadónak, hogy ez a helyzet, és keressünk közösen megoldást. Sajnos nem volt segítőkész, mutatta, hogy menjünk fel a három lépcsőn és az akadálymentes. Az sem volt akadálymentes, ott a folyosón volt a fürdő és a WC küszöbökkel, keskeny ajtóval, kapaszkodó nélkül, még egy fokkal rosszabb.

19 óra után másik szállást kezdtünk keresni.

Hosszas keresés és sok telefonálás után Debrecenben 20 km-re találtunk hasonló áron ennél sokkal akadálymentesebb szabad szállást, de csak szombatig. Így az 5 nap 4 éjszakás szállásunkból 4 nap 3 éjszaka lett, és még rá is kellett fizetnünk. Mivel alapból Hajdúszoboszlóra indultunk a strandolás miatt, így plusz üzemanyagot kellett fizetnünk.

A szállásadó szerint őt érte anyagi kár. Visszatartott 5 ezer forintot takarításra.

Vajon akkor minket mi is ért?

„Kedves Czikora Róbert!

Azzal kapcsolatban írok Önnek, hogy korábban jelezte felénk a 6037154 számú foglalásánál a problémáját.

Próbáltuk Önnel telefonon keresztül többször is felvenni a kapcsolatot, de nem értük el sajnos.

Egyeztettünk a partnerünkkel is az esettel kapcsolatban, és azt az információt kaptuk, hogy rendelkezésükre állt az akadálymentesített apartman is, de a mozgáskorlátozott személy egy másik apartmant foglalt el, melynél a fürdőszoba ajtaja nem volt elég széles, hogy alkalmas legyen kerekes székes számára.Mivel az akadálymentesített apartman a rendelkezésükre állt, de nem azt foglalták el, ezt követően elhagyták a szálláshelyet, emiatt a szállás eltekintett a lemondási feltételektől, mely az alábbiak:

Lemondás:

Az érkezési napon a foglalás értékének 20 %-a a kötbér.

Az érkezés előtti 1. napig kötbérmentesen lemondható.

Az 5000 Ft-os összeget pedig a partnerünk elmondása alapján azért kérte Önöktől, mert elfoglalták az apartmant és a szobát, használták a mosdót. Emiatt kára keletkezett.

Oldalunk egy felületet biztosít, melyen szálláshely partnereink menedzselik áraikat, foglalási feltételeiket, foglaltságukat, aktualizálják ajánlataikat valamint lemondási feltételeiket.

Szerződés Ön és a szálláshely között csak sikeres foglalás esetén jön létre, az előre utalás és az anyagi javak rendezése is közvetlenül a két fél között jön létre.

Számlával kapcsolatban kérem egyeztessen a partnerünkkel.

Sajnálom a kellemetlenséget és bízom benne hogy egy más alkalommal segítségére lehetünk szálláskeresése során.”

Ahogy én emlékszem:

A tulaj nem éppen vendégváró stílusban fogadott minket.

Nem csak engem, de a többieket is eléggé szíven ütött, amikor megláttuk, meghallottuk, hogy kerekesszékkel közlekedő társunk sírva fakadt.

Ennél kegyetlenebb helyzet nincs a világon, mikor az ember boldogan mosolyogva elindul az ismeretlenbe, hogy végre kiszakadjon a borzalmas szürke hétköznapokból, és azzal szembesül, hogy akit szeret és imád, az ott előtte sírja el magát!

Milyen nyaralás ez?!

Mi károsítottuk meg? 9 embernek rontotta el a felhőtlen nyaralását! Ő beszél károsításról?

A tulaj maga kérte a szállás.hu-t, hogy vegye le az “akadálymentes” jelzőt a hirdetéséről utána! Ha arról lett volna szó, hogy nem azt a szobát foglaltuk el, akkor a megüresedett akadálymentes szobájának a hirdetéséről miért vetette le az akadálymentes címkét?

Kerekesszékkel közlekedő útitársunk véleménye a levélről: De jó, hogy a szallas.hu is a partnere állásfoglalása mellett van.

Telefonban azt mondták Robinak, hogy ők ezzel lezárták az ügyet.

Ezzel?

Mi az, hogy mi nem azt a szobát foglaltuk el, ami nem volt akadálymentes?

Mi, vagyis én azt a szobát foglaltam el, amit ő mutatott, hogy oda menjek.

Nem volt akadálymentes, ez a lényeg.

Egy másik útitársunk véleménye:

Javaslom a szallas.hu-nak, hogy személyesen is győződjenek meg arról, hogy kivel kötnek partneri szerződést, mert így hogy a szállásadó bemondására elhisznek mindent és ebből a nyaralni szándékozóknak rossz tapasztalatuk származik, nyilván azt a következtetést fogják levonni, hogy a szállás.hu oldalról se foglalok többet.

Forrás Czikora Róbert olvasói levele ami hrblog.hu-n jelent meg

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* 2 = tizenhat

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Tóth Márk vasárnap reggeli irodalmi műsora
    Az egyórás műsor célja, hogy hallgatóinknak igazi irodalmi élményben legyen részük, amely tökéletesen illeszkedik a nyugodt, vasárnapi reggelek hangulatához. Az Irodalom vasárnap reggel különlegessége abban rejlik, hogy a műsorban rádiójátékok, hangjátékok és regények kerülnek bemutatásra. Tóth Márk műsorvezető izgalmas és változatos irodalmi alkotásokkal készül, hogy minden korosztály számára élvezetes és tartalmas kikapcsolódást nyújtson. A műsorban nemcsak a klasszikus irodalmat, hanem kortárs műveket is bemutatunk, így mindenki találhat benne kedvére való tartalmat. „Irodalomőrült vagyok kiskorom óta. Írok verseket, novellákat, szívesen keresem a kortárs alkotásokat. Mindig is szerettem volna megosztani az irodalom iránti szenvedélyemet a hallgatókkal, és úgy gondolom, hogy egy ilyen műsor nagyszerű lehetőség erre. Az irodalom varázslatos világa nem csak olvasva, hanem hallgatva is képes elragadni minket, és remélem, hogy ez a műsor sokak szívéhez fog majd közel kerülni” – mondta Márk a műsor indulása kapcsán.
  • 9:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 11:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - a Hobby Rádió informatikai magazinja (a pénteki műsor ismétlése)

    Érdeklik önt az informatikai újdonságok? Szeretne naprakész információkat kapni a szoftverek akadálymentességéről? Szeretne képben lenni az IT világ fontosabb történéseivel? Ha ezekből legalább egyre igen a válasz, hallgassa a műsort minden pénteken 8-tól (ismétlésként este 20-tól) a Hobby rádióban!

    Rövid bemutatók, interjúk, érdekes beszélgetések. Az önfelett szórakoztatást a három házmester biztosítja: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté.

    Gépház - Kopogjon be hozzzánk!

  • 16:00: US fever show - listavezető dalok Amerikából két órán keresztül
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 23:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. december 22. vasárnap, Zénó napja van.
Az év 51. hete és 357. napja.
Holnap Viktória napja lesz.

1476. Beatrix királynő menyegzője Mátyás királlyal. Ez példátlan fény, pompa és ünnepélyesség közepette tarttatott meg. Pénteken indultak Fehérvárról Budára, de csak vasárnapra értek oda és tarták meg a fényes esküvőt. A királynő oly dúsan volt öltözve, hogy egészen aranyból és drágakövekből látszott alkotva lenni. Ezt az udvarnál nagy ebéd és táncvigalom követte.


1903. Hauszmann Alajos befejezte a budai vár dunai homlokzatának építését.


Petri György / 1943. dec.22. - /

Házasságterápia

Igyekszem kivonulni az életedből,
nesztelenné halkulni, lábujjhegyen
létezni, zokniban, a kulcsot puhán
fordítani a zárban, mint a betörő.
Igyekszem -ugyanakkor-
megtapadni is rajtad, mint a tapló,
élősködni rajtad, mint a fakín
/ismertebb nevén: fagyöngy/
Ideje volna felnőtté válnom.
Jobb későn, mint soha. Habár?
Lehet, hogy jobb soha, mint későn.
Esik. Reggelre megint csúszós lesz az út:
kásajég vagy tükörjég.
Megnézhetjük, vagy nem nézhetjük meg magunkat.

Időjárás

2024-12-22, 09:50
Overcast
S
Előjelzés
2°C
3.8 m/s
Apparent: -1°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 67%
Szél: 3.8 m/s S
Széllökések: 9.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 7.6mm /100% / Snow
Napfelkelte: 07:29
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 325

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com