Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

LGT - Születésnapodra
50
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Illés Fanni: nagyon jó csapatban úszni

- 2013. augusztus 27. 16:13 - 3065 megtekintés

Illés Fanni hat számban is döntős volt a montreali úszó-világbajnokságon, ami önmagában is kivételes teljesítmény, annak ismeretében pedig különösen dicséretes mérleg, hogy egy évvel ezelőtt a londoni paralimpia után elkeseredésében abba akarta hagyni a versenyzést, és egy komoly műtéten is átesett.

Mi történt az elmúlt egy évben? Hogyan sikerült az akkori mélypont után ilyen jól szerepelni a világbajnokságon?

– Nagyon hosszú és kemény út vezetett idáig – válaszolta Illés Fanni. – Igazán csak az ismerőseim tudják, miken mentem keresztül az elmúlt időszakban. A paralimpia után komolyan elgondolkoztam azon, hogy befejezem az úszást, nem láttam értelmét a folytatásnak, kilátástalannak tűnt minden.

– Minek a hatására változtattad meg a döntésed?

– Ősszel volt egy komoly vállműtétem, sajnos az erősebb, a bal vállamat kellett operálni. Utána hónapokig jártam rehabilitációra, és egyre jobban hiányzott az úszás. Végül is úszni szeretek, ez az amihez értek, ezért a kezelések vége felé már azt vártam, hogy mikor tudok megint rendesen edzeni.

– Régóta harcolsz azért, hogy az S6 helyett az S5-ösök között tudj versenyezni, a felülvizsgálati kérelmeket általában elutasítják, ha az indoklás során a kérelmező nem tud igazolást bemutatni egy komoly orvosi beavatkozásról.

– Korábban engem is elutasítottak, a műtétem azonban elég komoly beavatkozás volt, jövőre ezért ismét beadjuk a kérelmet a kategória-váltásra, remélem sikerrel járunk.

– A műtét mellett a másik komoly változás az volt, hogy Budapestre költöztél, ezt a váltást hogyan sikerült feldolgozni?

– Egy félreértés miatt sokan azt hitték, hogy a paralimpia után, már szeptemberben Pestre költöztem, de ez nem így történt, erre csak idén februárban került sor. Az első héten kerestem a helyem, de szerencsére a kollégiumban is nagy szeretettel fogadtak, és rengeteget segítettek az új csapattársaim, Engelhardt Kati, Kézdi Réka és Ráczkó Gitta. Kata és Gitta minden nap értem jöttek, és elvittek az edzésre. Úgy érzem, hamar megszoktam a budapesti életet, a hétvégéken pedig mentem haza a családomhoz. Az is nagy változás volt, hogy a Vasasban csapatban edzettem, másokkal együtt, korábban egyedül kellett gyakorolnom. Nagyon jó csapatban úszni, nagy élmény volt a többiekkel együtt készülni, Magyarovits Zoltán és Szabó Álmos személyében kiváló szakemberekhez kerültem, akik rengeteget beszélgettek velem, a lelkem ápolásával is sokat foglalkoztak.

– A műtéted és a rehabilitáció után mikor tudtál teljes intenzitással edzeni?

– Júniusban már maximálisan terhelhető voltam.

– Ehhez képest a hat döntős szereplés parádés teljesítmény!

– Én is elégedett voltam az eredményeimmel, nagyon jót tett nekem, hogy az első számomban, 400 m gyorson döntős lettem, és a döntőben sikerült megszereznem a hatodik helyet. Végig nagyon jól éreztem magam a vb-n, óriási élmény volt a váltókban úszni a lányokkal, az ott szerzett ötödik helyek óriási örömöt jelentettek, mert ezeket csapatban, együtt értük el.

– Melyik eredményed lepett meg a leginkább?

– Az, hogy döntős lettem 100 m háton, erre nem számítottam. A kedvenc számom a gyors, szeretem a mellet is, persze háton is szívesen úszom, de ilyen eredményre nem számítottam. Aztán a döntőben hetedik lettem, aminek szintén nagyon örültem.

– A pekingi paralimpián 2008-ban még Te voltál a legfiatalabb a csapatban, most viszont már rutinos versenyzőnek számítottál.

– Élveztem ezt a szerepet is, Sós Luca és Pap Bianka nagyon aranyosak, kedvesek voltak, az uszodában rengeteget kérdezgettek a riválisokról, akiket a többiekkel mi már jól ismerünk, hiszen évek óta együtt versenyzünk. Mindkét lány okosabb, érettebb a koránál, és nemcsak profik, hanem tehetségesek is. Bianka naponta Szigetvárról jár edzeni Pestre, ezt kitartás, elhivatottság nélkül nem lehetne csinálni, és ez látszik a hozzáállásán, az eredményein is. Azért is döbbenetes a kislányok teljesítménye, mert én tizenhárom évesen tanultam meg úszni, ők pedig ennyi idősen már felveszik a versenyt a világ legjobbjaival. De nem szabad megfeledkezni Adámi Zsanettről és Rácz Nikiről sem, Niki a szobatársam volt a vb alatt, Lucáék pedig sokszor jöttek át hozzánk beszélgetni. Minden szempontból jól sikerült a vb, és nagyon sokat adott nekem.

– Mennyi időd jut a pihenésre az új feladatok előtt?

– Öt napra elmegyek nyaralni, utána kezdődik az iskola. Azt még nem tudom, mikor folytatjuk az edzéseket, de mivel nagyon szeretek úszni, remélem, október, november környékén már lesznek megint edzések.

Forrás: rehabportal.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


hét - = 5

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 4. csütörtök, Borbála, Barbara napja van.
Az év 49. hete és 338. napja.
Holnap Vilma napja lesz.

1483. IV. Sixtus pápa, ki Mátyást " a hitetlenek és eretnekek pörölyének " nevezte, buzdította a királyt, hogy az országa függelékét képező Csehországban a katolikusok segítségére keljen, kiket a kelyhesek kardélre hánytak.


1918. A szénkormánybiztos a szénhiányra való tekintettel rendeletben korlátozta a lakások fűtését, a villany - és gázfogyasztást.


Szabó Lőrinc: Esik a hó

Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót:
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomba.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér már a város tőle:
fehér már az utca,
fehér már a muszka,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol,
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra
hegye
és reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy: esik a hó!

Időjárás

2025-12-04, 06:51
Overcast
E
Előjelzés
7°C
1.8 m/s
Apparent: 5°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 89%
Szél: 1.8 m/s E
Széllökések: 5.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /51% / Rain
Napfelkelte: 07:14
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com