Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- 17 óra
49
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Ilyen még nem volt Magyarországon: vakvezető kutyáikkal futottak látássérült gazdáik

- 2022. április 2. 8:16 - 1127 megtekintés

Egyedülálló Magyarországon, hogy látássérült emberek vakvezető kutyáikkal futottak, és nem látó emberek segítségével.

 

A Baráthegyi kutyaiskola lelkes csapata most megvalósította ezt. A futáson klienseik vettek részt, vagyis olyanok, akiknek ők képezték ki a vakvezető kutyáikat.

Csákberényben együtt futott Horváth Szindi és Milka, Lengyel Zsófi és Mokka, Bodnár Attila és Parfé, valamint Dombai Misi és Körte. Egy valami közös bennük, mindannyian sportolnak és mindannyian szerették volna kipróbálni, milyen élményt nyújt, amikor úgy futhatnak vakvezető kutyáikkal terepen, mint amilyen szabadon és önállóan közlekednek a mindennapokban.

Három kollégájuk kísérte őket, hiszen azért a sportélmény mellett a biztonságos célba érkezés is fontos volt. Olyan ügyesen futottak együtt, mintha egy futóklub csapata. Vakvezető kutyáik tökéletesen helyezkedtek és mindig arra törekedtek, hogy a legideálisabb talajon vezessék gazdáikat, miközben fülig ért a szájuk a boldogságtól, hogy ennyien és így együtt mozoghatnak!

“Nagyon büszke vagyok mindenkire, aki a 11 kilométeres szintes terepet teljesítette, hatalmas teljesítményről van szó. Szeretném, ha Magyarországon is hagyománya lenne annak, hogy a látássérült futók vakvezető kutyáikkal az edzések mellett akár versenyeken is megmutatják majd, hogy mire képesek együtt!” – mondta el a futást szervező Királyné Barkóczi Emese, az alapítvány vakvezetőkutya-kiképzője.

Az útvonal Farkasdi Edina érdeme, ő a kutyás futókörök megálmodója. Köszönik neki azt is, hogy a teljesítésért a Vértesi kör gyönyörű kutyás érmét kapták meg látássérült futóik!

A Futófalravaló cégnek köszönik a multifunkciós kendőket, amik nagyon hasznosak lesznek a futásaik során!

A 42K-nak a futótechnikai pólók gyártását köszönik, ezekkel a csodás pólókkal biztosan észrevehetőek lesznek az erdőben és egységes csapatot alkotnak.

Tájékoztatják az érdeklődő látássérült embereket, akik szeretnének csatlakozni futócsapatukhoz, keressen őket, folytatják a közös edzéseket a jövőben.

A jelentkezéseket az info@barathegyi.org címre várják.

“Kérik támogasd adód 1%-ával a vakvezető kutyák kiképzését! 1% adószámuk: 18449149–1–05

Magyarországon több vakvezető kutyára van szükség. Sokan várakoznak ilyen hű társra alapítványuknál. A várólistánkon átlagosan 40-50 fő van. Jelenleg 12 kutya áll kiképzés alatt, és ha minden a terveik szerint sikerül, akkor 30 kölyök fog megszületni náluk ebben az évben, akikből a jövő évben vakvezető kutya válhat.”

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* 3 = tizenkettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 14. péntek, Alíz napja van.
Az év 46. hete és 318. napja.
Holnap Albert, Lipót napja lesz.

1848. Császári kézirat Rajacsicshoz. Kossuth Lajos pártjával minden közlekedéstől tartózkodjék. Befolyását a kegyetlenkedés elkerülésére fordítsa. - A bécsi minisztérium biztosítá őt és társait a méltó jutalomról.


1945. Ünnepséget tartottak a MÁV budapesti Északi Főműhelyében az 500.-ik újjáépített mozdony átadása alkalmából.


Gazdag Erzsi / 1912. nov.14. - 1987. febr.9. /

Mesebolt

Volt egyszer egy mesebolt,
abban minden mese volt.
Fiókjában törpék ültek,
vizilányok hegedültek.

Öreganyók szőttek-fontak,
apró manók táncba fogtak.
Kaszás pók varrt az ablakban,
lidérc ugrált az udvarban.

A lámpában ecet égett.
Az egy lábú kettőt lépett.
Cégére egy tündér volt,
...ilyen volt a mesebolt.

Időjárás

2025-11-14, 17:06
Overcast
E
Előjelzés
8°C
1.9 m/s
Apparent: 5°C
Nyomás: 1023 mb
Páratartalom: 84%
Szél: 1.9 m/s E
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:47
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com