Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Napi Evangélium - István atya rovata
59
hallgató

Inklúzió Írországban 1. rész – egy anya beszámolója

- 2020. április 7. 9:46 - 894 megtekintés

13 éves lányom, vak (fényt érzékel). 2018 júniusában költöztünk Írországba.
Néhány tapasztalatunk szeretném megosztani.

Kiérkezésünk elött jó pár hónappal speciális iskolát néztünk , de megfelelő asszisztens nélkül nem tudták fogadni. Mivel nyár volt, az iskolák bezártak. Augusztusra sikerült regisztráltatnom a lányom az írországi vakok egyesületénél. Ők jelezték a hivatalok felé, hogy a lányom iskolát keres. Azt mondták, hogy pár héten belül elhelyezik. Nos ebből inkább pár hónap lett. Nem bánom, ugyanis a kezdeti nyelvi hiányosságot addig is fejleszthettük. Utazó tanárt kaptunk aki szeptembertől, heti, kétheti időközönként meglátogatott, majd elkezdte a fejlesztést. Megjegyzem, hogy egész nyáron, angol meséket néztünk, és szépen kezdte a lányom elsajátítani a nyelvet.
Tudni kell, hogy az angol ABC bár rövidebb, és talán 1-2 betű eltérés van Brailleben, nagyon sok rövidítést használnak. Az iskolánk továbbra sem volt megoldva, hiszen a lényeg az lett volna, hogy közösségbe kerüljön a lányom. Ekkor az itteni látássérült szervezet szervezett egy “work shop” foglalkozást, itt más látássérült lányokkal találkozhatott. Önkiszolgálást tanultak, táncoltak, énekeltek, szendvicsüket maguk készítették, késsel tanult vágni, stb. Kapott egy közlekedés trénert. Ingyen hozott több fajta botot, majd kiválaszthatta a számára legjobbat. Itt az amerikai típusú botok vannak. Kissebb-nagyobb görgővel a végükön, de nagyon praktikus, mert a különféle felületeket érdekes hanggal jelzi. Például a zebra elött olyan böködös a járda felülete és ott olyan, mintha egy xilofon hangját utánozná. Kapott egy intenzív angol képzést, itthon látogatta a tanár. Napi 2-3 órában 2 hónapig.
Majd egy amolyan családsegítő szervezethez lettem irányítva, és végül ők voltak akik segítettek iskolát találni. A kezdést megelőzte egy szakértői vizsgálat. Addigra a lányom olyan szintre került angolból (10 hónap), hogy tolmács nélkül lebonyolították. Végül az eredmény alapján normál iskolába sorolták. Egy nagyon jó hírű iskola diákja lehet. Maria Montessori, ebben az iskolában kezdte tanulmányait. Májusban kezdett a tavalyi tanévben. 5. osztályba tették, 2019 szeptemberében kezdte a 6. osztályt. Jövőre középiskolás lesz. Kapott egy SNA segítőt, aki egész nap vele van és a Braillet is ismeri. Vannak osztályon kivüli foglalkozásai, itt tanulja a Braillet, tiflopedagógussal. Vannak órái az osztállyal is. Az iskolában csak lányok vannak. Nagyon kevés a házi feladat, és hétvégére nincs is az általános iskolásoknak. Minden pénteken felmérőt ír a heti anyagból. Térképet nyomtattak neki, ami tapintható, és úgy tanult Írországról. Ennek kapcsán tanultak a Keltákról, és egy Kelta házat épített. Egy nagy cipősdoboz jelképezte a telket, majd ebbe zöld hullám kartont ragasztott, agyagból formált kunyhót egy joghurtos pohár segítségével. A tetőt fogvályókból készítette, ez volt a szalma. A doboz szélét meg jégkrémes pálcikák tördelésével, és felragasztásával oldották meg, kerítés gyanánt. Az asszisztens lefotózta és megmutatta. Minden nap kint vannak nagyszünetben az udvaron. Ingyenes az étkezése, amit neten tudunk számára megrendelni. Nem fogyaszthatnak édesseget az iskolában, csak pénteken megengedett, hogy néha vihetnek valami édességet. Vannak művészeti napok. Olyankor alkotnak. Nyomtatnak neki mintát, és azt különféle módon szinezi, színező vagy festék segítségével. Imád festeni, olyankor nagyon koncentrál. Elkezdett zongorázni. Nagy hangsúlyt fordítanak, hogy ösztönözzék a gyerekeket, matricákat kap. Imádja! Lassan új hűtöt kell vennünk, mert oda gyüjtjük. Tanulja a nevét leírni. Olykor én is kapok matricát. Azt mondja az asszisztense, hogy én vagyok a legjobb anyuka. Persze én meg a könnyeimmel küszködök. Van, hogy az asszisztens is kap matricát, azt mondja, hogy ők összetartoznak, ikrek. Nagyon fontos még, hogy itt akár integráltan, akár speciális iskolába jár egy gyerek, jár neki az ingyenes szállítás. Reggelente jön az asszisztensünk és elviszi a suliba, sofőrt biztosít az állam, majd tanítás után haza hozzák. A gyereknek ingyen utazási igazolvány jár egy kisérővel. Iskolán kívüli foglalkozása: gyógytornára járt, valamint most kezdődött el az önkiszolgáló terápiája. Utóbbit olykor mi látogatjuk, olykor meg ő látogat el az iskolába, vagy itthon mutat praktikákat, mellyel a késöbbiekben is szorgalmazhatjuk az önállósodásban a lányunk. Az iskola kapott elektronikus Braille gépet, így ott azt használja. Logopédus is járna, de arra nincs szükségünk. Nos a lányunk vaksága eléggé különleges, mert igazából nincs megalapozott diagnózisa. Koraiban felmerült, hogy coortikális vak, néha mintha látott volna, az orvosok se igazán tudták mi a gond, ugyanis mindene megvan a látáshoz. Otthon 10 évünkbe tellett mire kiharcoltunk egy új MRI-t, ugyanis 4 hónapos korában készült csak, itt fél év volt. Nagyon alaposak. Van a helyi kórházban egy neurológus főorvos, ő vállalta, és nagy figyelemmel kísérik. Hála neki, lett új MRI, szemészhez időpont. Nemrég voltunk egy szemész specialistánál, most új szemüveget kapott, receptre, ingyen. Kiváncsian várom, hogy milyen javulást okozhat a mindennapokban, ugyanis egyértelmű volt, hogy a kiválasztott lencsével nagyon szépen ráfixált a fényre, világos szobában. Nagyon meg vannak elégedve vele, mi meg nem találunk szavakat, hogy ez a fajta hozzáállás milyen eredményeket okoz az életében. Ma van a születésnapja, és meglepetés partyt tartottak neki az iskolában. Ajándékokkal, barátokkal, erről képeket is kaptunk.
Tudom, hogy nem adatik meg mindenkinek , hogy külföldre költözzön. Hálásak vagyunk a sorsnak, hogy itt lehetünk. Valahol szomorú dolog is ez, mert végülis mi itt idegenek vagyunk, és mégis több mindent kapott a lányom, mint otthon. Remélem, hogy az otthoni sorstársak is megtapasztalhatják mindazt a jót, amit mi itt, de nagyon távolinak tűnik.
Aki ismer, az tudja, hogy nem dicsekvésnek szántam a beszámolóm, és remélem nem is tekinti senki sem annak, mert nem ez volt a cél. Egyszerűen csak el szerettem volna mesélni, hogy mit hoz ki a gyerekből az itteni hozzáállás. Olyan változásokon ment a lányunk keresztül, hogy arra még mi sem találunk szavakat. Hetente ír felmérőt, és 1 hiba kivételével mind hibátlan. Itt kis Braille könyvek vannak. Csak néhány oldalasak, ezekből 28-at olvasott el. Jobban olvas angolul, mint otthon magyarul. Amikor a gyerekünk azt mondja, hogy ő itt találta meg a lelki békéjét, az mindent megér. Hogy rám milyen hatással volt a költözés? Nos, amíg nem került be itt az iskolába, addig az elmúlt 12 évem úgy telt, hogy azt éreztem gombóc van a torkomban, mázsás súlyként éltem meg a gondolatot, hogy mi lesz a lányommal, ha mi már nem leszünk?!
Mikor elkezdte itt az iskolát, az otthoni “tanakos tagozat” után, meg voltam ijjedve, hogy normál iskola? Integráció? Szerencsénk volt. Soha nem felejtem el, hogy egy nap én vittem iskolába, és vártuk az asszisztensét. Kijött az igazgató hölgy és kézfogással üdvözölte a lányom, majd leültek. Kérdezett valamit, a lányom felállt és úgy válaszolt. Mondta az igazgató hölgy, hogy nem kell felállnia, üljön csak vissza nyugodtan. Erre a lányom elnézést kért. Majd a hölgy azt mondta, nem kell elnézést kérnie, hiszen nem tett semmi rosszat. Illetve, hogy egy nagyon szeretni való kislány. Én meg könnyekig hatódtam. Nos, az volt az a pont, mikor megszünt a gombóc a torkomból, és azt éreztem, ha most rögtön távoznom is kéne, nyugodtan tenném, mert itt jó helyen van a lányom. Látom, hogy kitárult számára a világ, és lehetősége nyílik egy teljes életre. Az már rajta múlik, hogy mit hoz ki mindebből, bízom benne, hogy a legjobbat, részünkről támogatásban nem lesz hiány.
Hosszúra sikerült az irományom, de az is igaz, hogy mozgalmas, és történésekkel teli volt ez a 16 itt töltött hónap.
Hary Rachel Csilla

(Forrás: MVGYOSZ. Jövő kilátásai projekt)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Tóth Márk vasárnap reggeli irodalmi műsora
    Az egyórás műsor célja, hogy hallgatóinknak igazi irodalmi élményben legyen részük, amely tökéletesen illeszkedik a nyugodt, vasárnapi reggelek hangulatához. Az Irodalom vasárnap reggel különlegessége abban rejlik, hogy a műsorban rádiójátékok, hangjátékok és regények kerülnek bemutatásra. Tóth Márk műsorvezető izgalmas és változatos irodalmi alkotásokkal készül, hogy minden korosztály számára élvezetes és tartalmas kikapcsolódást nyújtson. A műsorban nemcsak a klasszikus irodalmat, hanem kortárs műveket is bemutatunk, így mindenki találhat benne kedvére való tartalmat. „Irodalomőrült vagyok kiskorom óta. Írok verseket, novellákat, szívesen keresem a kortárs alkotásokat. Mindig is szerettem volna megosztani az irodalom iránti szenvedélyemet a hallgatókkal, és úgy gondolom, hogy egy ilyen műsor nagyszerű lehetőség erre. Az irodalom varázslatos világa nem csak olvasva, hanem hallgatva is képes elragadni minket, és remélem, hogy ez a műsor sokak szívéhez fog majd közel kerülni” – mondta Márk a műsor indulása kapcsán.
  • 9:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 11:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - a Hobby Rádió informatikai magazinja (a pénteki műsor ismétlése)

    Érdeklik önt az informatikai újdonságok? Szeretne naprakész információkat kapni a szoftverek akadálymentességéről? Szeretne képben lenni az IT világ fontosabb történéseivel? Ha ezekből legalább egyre igen a válasz, hallgassa a műsort minden pénteken 8-tól (ismétlésként este 20-tól) a Hobby rádióban!

    Rövid bemutatók, interjúk, érdekes beszélgetések. Az önfelett szórakoztatást a három házmester biztosítja: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté.

    Gépház - Kopogjon be hozzzánk!

  • 16:00: US fever show - listavezető dalok Amerikából két órán keresztül
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 23:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. december 22. vasárnap, Zénó napja van.
Az év 51. hete és 357. napja.
Holnap Viktória napja lesz.

1476. Beatrix királynő menyegzője Mátyás királlyal. Ez példátlan fény, pompa és ünnepélyesség közepette tarttatott meg. Pénteken indultak Fehérvárról Budára, de csak vasárnapra értek oda és tarták meg a fényes esküvőt. A királynő oly dúsan volt öltözve, hogy egészen aranyból és drágakövekből látszott alkotva lenni. Ezt az udvarnál nagy ebéd és táncvigalom követte.


1903. Hauszmann Alajos befejezte a budai vár dunai homlokzatának építését.


Petri György / 1943. dec.22. - /

Házasságterápia

Igyekszem kivonulni az életedből,
nesztelenné halkulni, lábujjhegyen
létezni, zokniban, a kulcsot puhán
fordítani a zárban, mint a betörő.
Igyekszem -ugyanakkor-
megtapadni is rajtad, mint a tapló,
élősködni rajtad, mint a fakín
/ismertebb nevén: fagyöngy/
Ideje volna felnőtté válnom.
Jobb későn, mint soha. Habár?
Lehet, hogy jobb soha, mint későn.
Esik. Reggelre megint csúszós lesz az út:
kásajég vagy tükörjég.
Megnézhetjük, vagy nem nézhetjük meg magunkat.

Időjárás

2024-12-22, 07:27
Overcast
S
Előjelzés
2°C
3.6 m/s
Apparent: -1°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 67%
Szél: 3.6 m/s S
Széllökések: 9.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 7.6mm /100% / Snow
Napfelkelte: 07:29
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 325

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com