Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Katona Klári - Vigyél el (1981)
60
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Ismét itt a Nemzetközi Számítógépes tábor látássérült fiatalok részére – ezúttal online

- 2021. június 19. 9:18 -

Ha 16 és 21 év közötti látássérült fiatal vagy, beszélsz angolul, esetleg vettél már részt korábbi rendezvényen, akkor az ICC táborban a helyed!

Ez idáig minden évben más-más európai országban került megrendezésre a Nemzetközi Számítógépes és Kommunikációs tábor (ICC), ahol 30 ország vak és gyengénlátó fiataljai találkozhattak egymással, ismerkedhettek meg az informatika újdonságaival, továbbá egy igazi közösségi élményt élhettek át ebben a több mint száz résztvevős, nemzetközi táborban.

A magyarországi látássérült fiatalok bekapcsolódását 2005 óta az Informatika a látássérültekért Alapítvány (INFOALAP) koordinálja és támogatja.

Idén rendhagyó módon a programok az online térben valósulnak meg és ezúttal nem csak új érdeklődőket, hanem a korábbi ICC résztvevők jelentkezését is várják egy kis nosztalgiázásra.

Az alábbiakban angol nyelven hirdetik meg a 2021-es ICC tábori részvétel felhívását.

ICC 2021

The participation of Hungarian visually impaired young people has been coordinated and supported by the IT for the Visually Impaired Foundation since 2005. This year, in an unusual way, the 26th ICC will take place online for the very first time.

ICC 2021 offers great opportunities to youngsters aged 16 to 21 years to meet new friends, to learn new special IT as well as other communication skills.

This time you will have the opportunity to get to know students from more than 30 countries.

You will have a chance to get acquainted with modern information technology, accessibility and specific equipment for visually impaired people, but if you would like to learn about higher education and studying possibilities for blind and partially sighted, this is the best way to do it.

Most importantly have fun! You can spend your leisure time usefully and pleasantly.

If you are interested, please contact Eszter Geszti (geszti.eszter@infoalap.hu) by e-mail until 2nd July, 2021. Former ICC participants’ application is also welcome!

The event will be held online, between 11th and 15th August, 2021, in the afternoons.

The participation fee will be covered by INFOALAP.

You can read more details about the camp at https://www.icc-camp.info/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


négy + = 6

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 12:37
Mainly clear
NE
Mainly clear
11°C
0.9 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 0.9 m/s NE
Széllökések: 3.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com