Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Jazzklub - Zsuffa Péter m*sora
57
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Jó hír a vakok személyi járadékában részesülőknek

- 2022. január 14. 7:30 - 1443 megtekintés

Komoly fennakadásokat tapasztalhattak az eljárás során a vakok személyi járadékában részesülő azon ügyfelek, akik a parkolási igazolvány kiadása, vagy a már lejárt okmány meghosszabbítása miatt fordultak a hatósághoz. Az MVGYOSZ kezdeményezése alapján megtörtént a parkolási igazolványra vonatkozó szabályozás felülvizsgálata.

A látássérült ügyfeleknek gyakran azzal kellett szembesülniük, hogy – habár az igazolványra való jogosultságuk kétséget kizáróan fennállt – kérelmüket mégis elutasították, mert a vakság tényét nem tudták megfelelő módon, a jogszabály által előírt formában igazolni.

Mint ismeretes, a parkolási igazolványra a mozgásában korlátozott személyek mellett más, súlyosan fogyatékosnak minősülő, például látássérült emberek is jogosultak lehetnek (218/2003. (XII. 11.) kormányrendelet).

A problémát – amiről szerencsére most már múlt időben beszélhetünk – a vakok személyi járadékában részesülők esetében a vakság igazolásával kapcsolatos előírások okozták. Ők ugyanis a szabályozásnak köszönhetően csak a 6/1971. (XI. 30.) EüM rendelet 4. számú mellékletében meghatározott nyilvántartási lap benyújtásával tanúsíthatták, hogy vak személyként jogosultak a parkolási igazolványra.

Ezzel az okirattal viszont az érintettek jellemzően nem rendelkeztek, hiszen a vakság tényét igazoló nyilvántartási lapot – az azóta egyébként már hatályát vesztett szabályozás folytán – nem a vak személynek, hanem az illetékes települési önkormányzat jegyzőjének kellett megküldeni, az érintett személy részére pedig csupán az ennek alapján meghozott, az ellátás megállapításáról rendelkező határozatot kézbesítették.

A szabályozás felülvizsgálatának kezdeményezése

Miután több konkrét ügy kapcsán észlelték, hogy a most részletezett rendelkezések hatására rendre születnek elutasító döntések azzal az indokkal, hogy az ügyfél nem tudta megfelelően igazolni a parkolási igazolványra való jogosultsághoz előírt fogyatékosság tényét, és ez ráadásul olyan esetekben is megtörtént, ahol csupán a korábban már kiadott igazolvány hatályának meghosszabbítására lett volna szükség, az MVGYOSZ az Emberi Erőforrások Minisztériumához, majd az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz fordult.

Megkeresésükben javasolták az ügyfelek egyenlő bánásmódhoz fűződő jogát sértő szabályozás felülvizsgálatát, annak lehetővé tételét, hogy a parkolási igazolványra való jogosultság igazolásához a vakok személyi járadékában részesülők esetében legyen egyaránt elfogadható akár az ellátás megállapításáról rendelkező határozat, akár a folyósító szerv jogosultság fennálltáról szóló igazolása. Hangsúlyozták, hogy érthetetlen és indokolatlan, továbbá a jogalkotás alapvető követelményeivel sem összeegyeztethető az a szabályozás, amely alapján ezen dokumentumok helyett a hatóságok csak olyan iratot fogadhatnak el bizonyítékul, amit az érintett nem tud beszerezni, így csatolni sem.

Januártól módosultak a rendelkezések

A közlekedési hatósági jogalkalmazással összefüggő egyes közlekedési tárgyú kormányrendeletek módosításáról rendelkező 789/2021. (XII. 27.) kormányrendelet alapján bővült azon dokumentumok köre, melyek a parkolási igazolványra való jogosultság igazolására felhasználhatóak. Ennek következtében a vakok személyi járadékában részesülők a parkolási igazolvány igénylése, hatályának meghosszabbítása esetén az eljárásban mostantól a vakok személyi járadékának megállapításáról szóló határozatot vagy a folyósító szerv vakok személyi járadékának folyósításáról kiadott igazolását is csatolhatják a jogosultság tanúsításához.

Bővült továbbá az igazolásként felhasználható okiratok köre azok esetében is, akik a parkolási igazolványt magasabb összegű családi pótlékban részesülőként igénylik. Ők ugyanis a tartós betegség, fogyatékosság tárgyában kiállított szakorvosi igazolás mellett mostantól a családi pótlékra való jogosultságot megállapító határozatot is felhasználhatják erre a célra.

Mire is használhatják a jogosultak a részükre kiadott parkolási igazolványt?

Ez, az egyébiránt közokiratnak és biztonsági okmánynak minősülő dokumentum a közúti közlekedés szabályairól rendelkező 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet, ismertebb nevén KRESZ alapján járó kedvezmények igénybevételére jogosít.

E jogosultságokat a mozgásában korlátozott, illetve más, súlyosan fogyatékosnak minősülő személy, valamint az veheti igénybe, aki az ő szállításáról gondoskodik, amennyiben a parkolási igazolványt a járműben megfelelő módon elhelyezte. Fontos hangsúlyozni, hogy az igazolvány használata a szállító személy részéről csak akkor minősül jogszerűnek, ha magát a mozgásában korlátozott vagy például látássérült személyt szállítja, illetve a parkolás az ő érdekében történik. A közokiratnak minősülő parkolási igazolvány jogosulatlan használata bűncselekményt valósít meg.

( Forrás:Gulyásné dr. Bölkény Ágota jogtanácsos az Mvgyosz.hu-n megjelent jogi-tanácsai)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


3 + hét =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 16. vasárnap, Ödön napja van.
Az év 46. hete és 320. napja.
Holnap Hortenzia, Gergő napja lesz.

1805. József főherceg, nádor tartván a franciák országba nyomulásától a koronát Budáról Munkácsra vitte.


1949. A Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. 4 vállalatra oszlott: Fővárosi Autóbusz, Fővárosi Helyiérdekű Vasút, Fővárosi Villamosvasút és Fővárosi VasútépítőKözségi Vállalat.


Juhász Gyula: November

Nem is búcsúzott, elment szótalan,
Az ifjúságom, íme odavan.

Nem is tudtam, hogy valaha volt,
Hisz mindig búról és gondról dalolt.

Nem is szerettem fanyar új borát,
Asszonytalan és pénztelen sorát.

Nem is sirattam el, csak csöndesen
Elbámulok az eltűnt éveken:

És ma sír, zúg, búg, zendül az avar:
Holt ifjúságom most élni akar!

Időjárás

2025-11-16, 09:37
Overcast
ENE
Előjelzés
10°C
0.5 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 86%
Szél: 0.5 m/s ENE
Széllökések: 5.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /67% / Rain
Napfelkelte: 06:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com