Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Duplán jó - ahol minden dalnak van egy párja
57
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Jövő héten ismét Magyar Parasport Napja, országszerte Lélekmozgató program

- 2020. február 13. 18:44 -

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) szakmai konferenciával készül a jövő héten harmadik alkalommal sorra kerülő Magyar Parasport Napjára, a társrendező Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) koordinálásában pedig ezúttal is “Lélekmozgató” testnevelés és osztályfőnöki órákat tartanak majd a köznevelési intézmények.

 

A Vakok Általános Iskolájában tartott szerdai sajtótájékoztatón elhangzott: újdonságként idén az ország összes önkormányzatát megszólították, hogy emlékezzenek meg minél több helyen települési szinten is a Magyar Parasport Napjáról, amelynek eseményeit jövő pénteken és szombaton tartják.

Szabó László, az MPB és a FODISZ elnöke felidézte, hogy az Országgyűlés 2017 végén egyhangúlag szavazott a Magyar Parasport Napjának létrejöttéről, s ahogy fogalmazott: lassan öt éve tartó MPB-elnöki tevékenységében talán erre a legbüszkébb. Mivel idén február 22-e szombatra esik, a programsorozat kétnapos lesz.

Ahogy az elnök fogalmazott: három fő céljuk van, az edukáció, a sportdiplomácia és az innováció területén szeretnének fejlődni.

“A Lélekmozgatón keresztül megvalósul az első, a gyerekek ugyanis az iskolában tapasztaltakat elmondhatják majd a szüleiknek, nagyszüleiknek. Egy gyerek a népszerűsítés terén többet végez el, mint amennyit a paralimpiai bizottság bármikor is el tud végezni” – mondta.

A sportdiplomáciával kapcsolatban megjegyezte, hogy tavaly és tavaly előtt is rangos vendégeik voltak, s a mostani konferencián is ott lesz többek között Mike Peters, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) ügyvezető igazgatója.

“Ami az innovációt illeti, a nemzetközi parasport mozgalom óriási robbanásban van évek óta, ez magával hoz rengeteg technikai fejlesztést, sportszakmai fejlődést, életpálya-modellek kialakítását. A konferenciánkon ezek a témák is mind-mind terítékre kerülnek” – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a Magyar Parasport Napja programsorozatának és a Lélekmozgatónak – amelyre február 22-ig lehet regisztrálni a www.fodisz.hu oldalon – több száz iskola, több tízezer diák, több ezer tanár és több tucatnyi önkormányzat lesz aktív szereplője.

Az idei Lélekmozgató program egyik újdonsága, hogy a rendhagyó osztályfőnöki órákhoz, érzékenyítő beszélgetésekhez ajánlott “A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér” című és a “A lehetetlen határán – magyar parasportolók” című dokumentumfilmek mellett parasportolókról szóló további videókat, valamint Pálfai Károly: “Lecsó” című kisfilmjét – mely egy kerekesszékbe kényszerült fiatal sportoló történetét mutatja be – is elérhetővé tették a szervezők. A testnevelés órákhoz az előző években ajánlott kilencféle parasportág – bocsa, csörgőlabda, floorball, kerekesszékes kosárlabda, padlóhoki, parafekvenyomás, ülőröplabda, vakfoci, vakfutás segítővel – mellett, idén két új inkluzív sportág: a baskin és tchoukball is bekerült a programba, valamint a rendezvényeken megjelennek a para-teqball szakágak is. A Lélekmozgató programok megvalósítását segítő különböző szakmai anyagok, segédletek a www.hparalimpia.hu és a www.fodisz.hu oldalon érhetők el.

Az idei esemény két nagykövete Gurisatti Gréta, válogatott vízilabdázó és édesapja Gurisatti Gyula, aki világbajnok búvárúszóból lett egy baleset után paralimpikon sportlövő. Utóbbi elárulta: nagyon megtisztelőnek tartották a felkérést, és egy pillanatig sem gondolkodtak, hogy elvállalják-e.

Géczi Mariann, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportszakmai és utánpótlás-nevelési főosztályának vezetője azt mondta, kiemelten fontosnak tartják a fogyatékkal élők sportját, ezt az is bizonyítja, hogy a magyar parasport támogatása idén a duplájára nőtt a tavalyihoz képest.

“És 2020-ban paralimpiát is rendeznek, talán a jövő heti események során nő majd a magyar paralimpikonok szurkolótábora is” – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón bemutatót tartottak vaksakkból, showdownból (vak-asztaliteniszből) és para teqpongból – utóbbi a pingpong teqball asztalon űzött változata.

A Magyar Parasport Napja minden év február 22-e. A dátum a Halassy Olivér Sport Club 1970-es megalakulásához köthető. (Forrás: Rehabportál)

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-07, 15:52
Overcast
ENE
Előjelzés
10°C
1.6 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1.6 m/s ENE
Széllökések: 4.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt szorozva hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com