Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra - Az Élet Az Úr
53
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Kajak-kenu Vk, Szeged: összességében elégedett kapitány

- 2014. május 28. 19:49 -

Mindent összevetve elégedett a mieink szereplésével a szegedi kajak-kenu Világkupa-versenyen Weisz Róbert, a magyar válogatott szakvezetője.

Egy arany- két-két ezüst- és bronzérmet szereztek a mieink Szegeden, illetve Suba Róbert kapott egy érmet, mert kategóriájában egyedül teljesítette a távot. Ezt várta a csapattól?

Összességében elégedett vagyok a szereplésünkkel, többé-kevésbé ezt vártam a csapattól.

Milyen volt a mezőny, mennyit érnek a Szegeden nyert érmek?

Idén ez volt a második parakajak-kenu Világkupa-verseny, az elsőn Milánóban kevesen vettek részt. Szegedre tizenhárom országból érkeztek versenyzők, világ- és Európa-bajnokok voltak a mezőnyben, komoly riválisokkal szemben kellett helytállnunk.

A sportág 2016-ban a riói paralimpián mutatkozik be a nyári játékokon. Hasonló sikerekre számíthatunk, mint az épeknél?

Aki erre számít, csalódni fog. Szegeden a paralimpiai számokban egy-egy ezüst- és bronzérmet szereztünk, illetve volt egy negyedik helyünk. Úgy számolunk, hogy két-három sportolónk szerezheti meg a paralimpiai részvételi jogot. A kiemelt sportágfejlesztési támogatásnak köszönhetően a paraversenyzőkkel foglalkozó klubok is az eddigieknél sokkal komolyabb támogatást kapnak, bővül is a versenyzői létszám, de ennek jótékony hatásai nem jelentkeznek azonnal. Az oroszok, brazilok, németek több évvel előttünk járnak, mindent elkövetünk a különbség csökkentéséért. Nagyon sokat segít nekünk a Magyar Kajak-Kenu Szövetség támogatása, nálunk csak integrált versenyek vannak, és teljesen egyenrangúként kezelnek minket az épekkel, ez így volt Szegeden is.

Nyáron Európa- és világbajnokságot is rendeznek. Utána már pontosabban meg lehet határozni a riói kilátásokat?

Júliusban lesz az Európa-bajnokság, augusztusban a világbajnokság, inkább a vb után leszünk okosabbak.

Az épeknél a 2015-ös világbajnokságon, illetve egy pótselejtezős versenyen lehet megszerezni a riói részvételi jogot.

Nálunk is a jövő évi vb a legfontosabb, aki az első hat között végez, az szinte biztosan riói résztvevőnek vallhatja magát. Ezen kívül földrajzi elvek szerint töltik fel a mezőnyt, hogy minden földrész képviseltethesse magát.

A nemzetközi szövetség és a külföldi sajtó is nagyon dicsérte a szegedi körülményeket, a szervezők munkáját.

Én is csak a legjobbakat mondhatom a versenyről, a klasszifikáció lebonyolításáért és a paraversenyek rendezéséért is dicséretet kaptunk. Számunkra volt még egy felemelő, nagyon megható pillanata a versenynek: szombaton az eredményhirdetések során köszöntöttük első para-világbajnokunkat, a 60. születésnapját ünneplő Szabó Sándort, aki a közönség vastapsától kísérve kapott ajándékot.

Hobby Rádióval közölte Bernau Péter
MPB, sajtófőnöke

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* hét = 28

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 27. vasárnap, Adalbert napja van.
Ma van a(z) Idegenforgalmi világnap, fehérkendő napja.
Az év 39. hete és 270. napja.
Holnap Vencel napja lesz.

1527. János király tokaji veresége.


1709. Bottyán János tábornok halála. 1640 táján született Esztergomban szegény nemes szülőktől. Rákóczi többször magasztalta őt emlékirataiban. A tarnaőrsi táborban agyszélhűdés oltá ki életét.


Kisfaludy Sándor
/ 1772.szept.27. - 1844. okt.28. /

A boldog szerelemből

Alig nézi magát körül
Az ember e világban,
Ittlétének alig örül,
Sírja immár tátva van.
Benne van a mulandóság
A föld minden porában:
Barátim hát! ne henyéljünk
A kevésből sokat éljünk,
Míg a tátott sír befal;
Rövid éltünk, mint e dal.

Időjárás

2026-09-27, 05:40
Clear sky
NNW
Clear sky
13°C
1 m/s
Apparent: 14°C
Nyomás: 1026 mb
Páratartalom: 43%
Szél: 1 m/s NNW
Széllökések: 3.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:37
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com