Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Cuba Club - Suavemente
53
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Kapaszkodók nélkül – Kovács Vera szociológus az akadálymentesítésről

- 2021. június 7. 8:05 -

Magyarországon a lakások akadálymentesítésével nem foglalkozik érdemben senki, pedig a mozgáskorlátozott emberek életminősége gyakran múlik a fizikai akadályok leküzdhetetlenségén. Az Utcáról Lakásba! Egyesület egyik alapító tagja szerint az állami hivatalok és az önkormányzatok lényegében átnéznek rajtuk.

Magyar Narancs: Hány embert érint ma Magyarországon az akadálymentesítés?

Kovács Vera: Nehéz pontos számot mondani. A népszámlálási adatok szerint 235 ezer mozgáskorlátozott él az országban, de népszámlálás 2011-ben volt utoljára, és azóta csak magasabb lett az idős emberek száma, akik sokkal érintettebbek az akadálymentesítésben. De rajtuk kívül is legalább nyolcvanezren vannak fiatal- és középkorú mozgáskorlátozottak, akik ugyan képesek lennének az önálló életvitelre, de az akadálymentes lakhatási lehetőségek és ezek támogatásának hiánya gyakran megfosztja őket ettől.

Ma Magyarországon, ha egy mozgássérült ember önállóan tud élni, akkor az inkább családi, baráti támogatásnak vagy a szerencsének köszönhető, és nem a rendszerszintű állami segítségnek. De az épített környezet, a lakások, házak, a munkahelyek és a közlekedés fizikai akadálymentessége is hiányzik ahhoz, hogy az érintettek komolyan tervezhessenek az önálló élet lehetőségével.

MN: Mi ennek az oka?

KV: A döntéshozók elhanyagolják e kérdésben a stratégiai szintű gondolkodást. Hiányzik a minisztériumi, önkormányzati koordináció, eredmények csak részterületeken születnek. A helyzetre a legjobban talán Tarlós István híres nyilatkozata illik, amikor azt mondta, hogy azért nincs szükség a metrók akadálymentesítésére, mert azt soha nem használják a mozgássérült utasok.

Sajnos az uralkodó felfogás az önálló lakhatás kérdésében is hasonló. Mintha nem is lennének ilyen emberek. Ez persze nem meglepő, hiszen a mozgássérült emberek valóban láthatatlanok, és ugyan csökkenő számban, de még ma is indokolatlanul sokan élnek intézményben a megoldatlan lakhatási gondok miatt, míg mások, akik valóban ápolásra, gondozásra szorulnak, a férőhelyek szűkössége és elosztása miatt nem jutnak be ezekbe az otthonokba.

A cikk további része a Magyar Narancs nyomtatott változatában, vagy előfizetői online felületén elérhető.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* 2 = tizenhat

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 18. vasárnap, Lukács napja van.
Ma van a(z) Élelmezési világnap.
Az év 42. hete és 291. napja.
Holnap Nándor napja lesz.

1552. Eger ostroma. Ahmed és Ali pasák Eger felé tartottak mintegy 150.000 főnyi sereggel. A várnak Dobó István és Mecskey István voltak a parancsnokai. A vitézek esküt tesznek, hogy készek meghalni, mintsem a várat feladni. Bornemissza Gergelynek újtalálmányú kartácsai sodorták a törököket. Az ellenség nagy veszteséggel elvonult a vár alól. Az erődbe lövött 12.000 nagyobb golyó a székesegyház előtt felhalmozva hirdette a lefolyt 38 nap halhatatlan dicsőségét.


1904. A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.


Déry Tibor / 1894. okt.18. - 1977. ápr.18. /

Ősz, Feldafing

segítsetek
még nem haltam meg
még felébredek még ősz van
rohan a hajnali szél a hegyoldalon
és aki öreg arcát az ablaküveghez szorítja
a vörös napkorongban a tél hideg alakjait látja
csókolózni
és hajnaltesttel sír a szélben
az avarban ide-oda röpköd
levelei lehullanak
mert mégis sötétedik
és mindörökre sötétedni fog..."

Időjárás

2026-10-18, 08:58
Partly cloudy
NNE
Partly cloudy
12°C
1.2 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 1.2 m/s NNE
Széllökések: 4.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:06
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com