Kapott mellényt, hogy minden tanár tudja, ő az autista gyerek
A 42 éves brit Joanne Logan fiát, Charlie-t a múlt héten csütörtökön láthatósági mellény viselésére kötelezték a szünetben, hogy a tanárok tudják, ő az autista gyerek, és így kiemelten tudjanak rá figyelni – írja a The Sun magazin. Az anya ezen nagyon felháborodott, mert nemcsak undorítónak, de diszkriminatívnak is tartotta a rendelkezést.
Az anya nem tudott az iskola akciójáról, Charlie magyarázta el az anyjának, miért van rajta mellény. Mint kiderült korábban volt már arra is precedens, hogy egyszerűen nem engedték ki az udvarra játszani, mert más gyerekeket bántott. Az anyát az is bántja, hogy fia az egyetlen, aki kénytelen volt mellényt viselni. A nő megtiltotta az eset után a fiának, hogy felvegye a mellényt, továbbá időpontot kért az igazgatóhoz.
Az iskola azt állította, hogy tájékoztatták az édesanyát arról, hogy mellényt fog viselnie a fia, de az iskolaigazgatóval történt beszélgetés után már nem kell hordania a kisfiúnak. Az oktatási intézmény azzal magyarázta a mellényt, hogy kiemelten akartak figyelni Charlie-ra, és nem csak autista gyerekekre adják fel, ha emellett döntenek.
Forrás:borsonline.hu
Ezeket is olvassa el:
Mindannyian egy nagyobb egész részei vagyunk
Élete 15. triatlonversenyét teljesítette súlyos beteg öccsével e
„Az alkalmazások és honlapok tesztelésébe értelmi fogyatékossággal élő embereket is be kell vonni.”
Továbbra is keresi a tárgyalási lehetőségeket az ÉFOÉSZ a kizáró gondnokság eltörlésének ügyében
Könnyen érthető cikk a koronavírusról 9 – 2020. március 31.
Könnyen érthető cikk a koronavírusról 58 – 2020. június 12.
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
13°C






Vélemény, hozzászólás?