Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Edda és D. Nagy Lajos - Veled vagyunk
32
hallgató

Kardiológusok: a krónikus betegek ne menjenek rutinvizsgálatra, receptért!

- 2020. március 18. 15:54 - 288 megtekintés

A társaság szerdán közleményében azt írta, az eddigi adatok alapján egyértelmű, hogy a vírusfertőzés elsősorban az idős és az idült megbetegedésben szenvedők esetében okoz súlyos, akár végzetes kimenetelű szövődményeket.

Közéjük tartoznak a magas vérnyomásban, cukorbetegségben és különböző szívbetegségben – például koszorúér-betegségben, szívelégtelenségben, szívbillentyű-hibában, ritmuszavarokban – szenvedők.

Mindebből következik, hogy a védekezés számukra kiemelten fontos, tehát az ismert higiénés szabályok mellett saját maguk minél hermetikusabb elkülönítése minden túlzás nélkül akár az életüket mentheti meg – szögezték le.

A kardiológusok társasága közleményében felidézte: az egészségügyi ellátók sürgősségi betegellátást végeznek, vagyis elhalasztanak minden fekvő- és járóbeteg-ellátást, ha az azonnali ellátás elmaradása nem jár a beteg életének veszélyeztetésével vagy maradandó egészségkárosodás kockázatával.

Ezért arra kérik a szívbetegeket, hogy ha nincsen új panaszuk, akkor a rutinszerű kontrollvizsgálatok, javaslat és receptírás céljából ne keressék fel a kórházat vagy rendelőintézetet. A gyógyszereik kiváltására pedig lehetőleg fiatalabb és egészséges rokonaikat kérjék meg, erre most a különleges helyzetben lehetőség van.

A kardiológusok társasága azt kéri, a betegek egészségi állapotukkal kapcsolatban szükség esetén családorvosukkal, lehetőség szerint telefonon konzultáljanak.     Tudatták azt is, hogy a sürgős esetek ellátásában ugyanakkor nincs változás, tehát heveny rosszullét, például nem szűnő mellkasi fájdalom, nehézlégzés, tudatzavar, eszméletvesztés, vérnyomáskiugrás esetén a betegek haladéktalanul hívják az Országos Mentőszolgálatot.

A közleményben kitérnek arra, hogy egymásnak ellentmondó információk jelentek meg – elsősorban a közösségi médiában – egyes szívbetegségben és magasvérnyomás-betegségben széles körben használt gyógyszerek, így az ACE-gátlók, illetve az ARB-k szedésének az új  koronavírus-megbetegedéssel való esetleges összefüggéséről.

“Jelenleg egyértelmű és tudományosan megfelelően megalapozott adatok ezeket a feltevéseket nem támasztják alá, így több hazai és nemzetközi szervezettel összhangban azt kérjük, hogy a betegek folytassák a kezelést a számukra előírt gyógyszerekkel” – írta a Magyar Kardiológusok Társasága.

Forrás: MTI

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2022. június 29. szerda, Péter, Pál napja van.
Az év 26. hete és 180. napja.
Holnap Pál napja lesz.

1873. Deák Ferenc utolsó parlamenti beszéde az egyház és az állam közti jogviszonyról. Szívbaja mindinkább súlyosbodván, nem volt többé képes a törvényhozás termében felszólalni, később már az üléseket sem látogatta. Halála e beszéd után 2 év 7 hónap múlva következett be.


1964. Megindul a menetrendszerű autóbusz-forgalom Magyarország és Csehszlovákia között.


Arany János: A fülemile

"...Péter és Pál /tudjuk/ nyárban
Összeférnek a naptárban,
Könnyű nekik ott szerényen
megárulni egy gyékényen;
Hanem a mi Péter-Pálunk
Háza körül mást találunk:
Zenebonát, örök patvart,
Majd felfordítják az udvart;
Rossz szomszédság: török átok,
S ők nemigen jó barátok..."

BKK Információk

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 311
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com