Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Mindentudás egyeteme - válogatás a legjobb előadásokból
55
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Kerekesszékes rögbi bajnokság Magyarországon, Európában elsőként

- 2013. december 25. 15:31 -

Wildboars Kerekesszékes Rögbi Egyesület elnyerte a Nemzetközi Kerekesszékes Rögbi Szövetség (IWRF) által létrehozott és szervezett Maximus Project-nek nevezett program rendezési jogát, melynek így- Európában elsőként- 2014 januárjában Budapest adhat otthont.

A program lényege hogy az európai, a sportágban fejlődő nemzetnek számító országoknak egy hetes edzőtábor és verseny keretében széleskörű szakmai képzést nyújt, valamint az esemény zárásaként három napos versenyen mérkőzhetnek meg egymással a résztvevő csapatok.

Magyarország válogatottja mellett Görögország, Izrael, Nagy-Britannia és Oroszország sportolói képviselik majd hazájukat.

Az eseményt a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Magyar Rögbi Szövetség, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja. Az esemény fővédnöke Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár.

Forrás az MTI és a fovarosi-hirhatar.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


6 - = négy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 09:00
Mainly clear
E
Mainly clear
6°C
0.7 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 0.7 m/s E
Széllökések: 4.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com