Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Napi Evangélium - István atya rovata
61
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Két érző lélek talált egymásra – Anikó és Kontra együtt alkotnak kerek egészet

- 2020. szeptember 13. 10:00 - 1417 megtekintés

A fekete labrador, Kontra hónapok óta gyakorol gazdájával, Anikóval. A páros remekül összepasszol, hiszen mindketten nagyon érzékenyek. Anikónak nem Kontra az első vakvezető kutyája, de vele szinte azonnal azonos hullámhosszra került. Anikó és Kontra izgatottan várják közlekedésbiztonsági vizsgájukat.

Kontra és Anikó májusban ismerkedtek meg, és már az első találkozás nagyon jól sikerült.

„Májusban találkoztam először Kontrával, a lakhelyem környékén sétáltunk, és már akkor szimpatikus volt nekem. Nagyon örülök, hogy én kaptam meg Kontrát” – mondja Anikó mosollyal az arcán.

A páros szinte mindent együtt csinál, mindennap elmennek Anikó munkahelyére, ott is mindenki nagyon megszerette a fekete labradort. Anikó szerint Kontra egy igazi társ, mindenben partner. „Nagyon jó vele közlekedni, játszani, mindent csinálni.”

Mindennap 4-kor kelnek, hogy Kontra kisétálhassa, kiszaladgálhassa magát. A reggeli rutinfeladatok elvégzése után, háromnegyed 6-kor elindulnak Anikó munkahelyére. Délelőtt 11-ig dolgoznak, Kontra még a kávészünetre is elkíséri imádott gazdáját. A munka után a napi teendőket is együtt végzik, mint a bevásárlás, posta, gyógyszertár.

A délután Kontráról szól, ilyenkor sétálnak vele, labdáznak, játszanak. Anikó párja is nagyon megszerette a gyönyörű kutyát, így közösen kényeztetik, szeretgetik délutánonként.

Anikó előző kutyája is „baráthegyis” kutya volt, 13 évig voltak társak Mandulával. „Minden kutya más és más, így Kontra is teljesen másmilyen, mint Mandula volt. Nagyon együtt érző, kedves, lelkiismeretes, érzékeny kutya. Amilyen hangulatom van, olyan van neki is.”

Anikó és Kontra izgatottan várják a közlekedésbiztonsági vizsgájukat, amire a jövő héten kerül majd sor.

Kontrát Farkas Darinka képezte, őt is megkérdeztük, hogyan látja a párost.

„Kontra egy nagyon érzékeny, intelligens kutya. Szeret megfelelni, szeret dolgozni, nagyon figyelmes a gazdájával. Én úgy látom, hogy az első pillanattól fogva egymásra találtak. Anikó is egy érzékenyebb lélek, Kontra is, így jól kiegészítik egymást. Ismerik egymás nehézségeit, hiányosságait, és kompenzálják is ezeket, így alkotnak egy kerek egészet.”

Köszönjük kölyöknevelőinknek, Török Szilviának és férjének, Péternek, hogy ilyen szuper kutyát neveltek számunkra – nyilatkozta a Baráthegyi iskola.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 7. szombat, Tódor, Rómeó napja van.
Az év 06. hete és 38. napja.
Holnap Aranka napja lesz.

1643. I. Rákóczi György azt írta Esterházy Miklósnak: "Hazánkat és nemzetünket bizony szeretjük. Ha szabadságunkért fáradnunk kelletik, mi azt kívánjuk, hogy annak minden statusok egyaránt érezhessék hasznát."


1850. Lenkey János honvédtábornok halála Aradon. Síremlékén, mely szürke márványból való obeliszk, ily felirat: "Lenkey N. János honvéd-tábornok, szül. 1807. szept. 7-én Egerben. Meghalt az aradi vár börtönében 1850. február 7-én. Béke hamvaira."


Héra Zoltán: Ó-kalendárium költőknek

"... A Vízöntő havában minden a képzelet,
a végletes és végtelen: a lenni képes képtelen.
Hárfás Dávid és papírtrombitás Harlekin,
dionüzoszi öröm és prométheuszi kin
ilyenkor egyformán megkeresnek.
Fogadd pompával őket.

Időjárás

2026-02-07, 06:24
Overcast
SW
Előjelzés
4°C
1.4 m/s
Apparent: 5°C
Nyomás: 1001 mb
Páratartalom: 95%
Szél: 1.4 m/s SW
Széllökések: 5.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /25% / Rain
Napfelkelte: 07:01
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya
Unable to decode JSON data from the specified URL

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com