Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Csézy - Általad vagyok
58
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

KÉTEZREN KAPNAK PÉNZT MUNKA NÉLKÜL, ALANYI JOGON ÚJ TÁMOGATÁST

- 2017. január 27. 13:27 -

Alanyi jogon járó pénztámogatást vezettek be több helyen is, egyelőre csak teszt jelleggel és ha beválik, akkor a rendes szociális támogatás helyét fogja átvenni.A támogatás van ahol a dolgozóknak is jár a fizetésük mellé, van ahol csak azok kapják a kik munkanélküliek! Az eddigi tapasztalatok kedvezőek, volt, aki saját vállalkozást indított a pénzből, volt aki több időt tudott ennek köszönhetően a családdal tölteni!

AZ idei évtől kezdve Finnországban kezdtédték el bevezetni az alapjövedelmet, két éven keresztül fog tartani a program, 2 évig fog járni az ingyen pénz a programban részt vevőknek, havonta nagyjából 173 ezer forintnak megfelelő eurót kapnak két éven keresztül.A finneknél csak a munkanélküliek kapják a pénzt, de például Hollandiában jár a plusz pénz azoknak is akik dolgoznak, ők a fizetésük mellé kapják, így több időt tudnak a családdal tölteni és még a pénzük is több lesz!

Magyarországon 620 ezer emberen segíthet a támogatás!

Korábban már felmerült, hogy Magyarországon is bevezessék a feltétel nélküli alapjövedelmet. A hazai bevezetést úgy képzelik el, hogy az alacsony összegű segélyeket egységesen megszüntetnék, és ezek helyett vezetnék be az alapjövedelmet.

Az elkészült tervek alapján egyébként a felnőttek 50 ezer forintot kapnának, a gyerekek pedig 25 ezret. A várandós anyukák valamivel többre, 75 ezer forintra számíthatnának, a munkaviszonnyal rendelkezőknek pedig az állam garantálná, hogy legalább 100 ezer forintot kézhez kapnak havonta.

Ehhez persze a kis összegű segélyek eltörlésére lenne szükség:

.az anyasági támogatás,
.a családi pótlék,
.a gyes,
.a gyed,
.a gyermekvédelmi támogatás,
.az ápolási díj és
.az önkormányzati jövedelempótló támogatásokat is eltörölnék.

Ezek helyett vezetnék be az egységes alapjövedelmet.

A cikk a penzcentrum.hu és a mindenegybenblog.hu cikke alapján készült.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


hat * 5 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-08, 00:08
Clear sky
WNW
Clear sky
3°C
1 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1 m/s WNW
Széllökések: 4.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com