Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Reklám
66
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Kiköltözés a felsőrajki támogatott lakhatás házakba

- 2020. március 24. 5:24 -

Újabb állomásához érkezett a „Kastélykiváltás Magyarszerdahelyen” elnevezésű EFOP-2.2.2. projekt. A program révén nagy létszámú szociális otthonból kisebb házakba költöznek az ellátottak, azzal a céllal, hogy – képességeikhez mérten – a legönállóbb életet élhessék.

Ennek a folyamatnak volt az egyik mérföldköve a Felsőrajkon tett látogatás, ahol leendő otthonukkal ismerkedtek meg a lakók. Február közepén 2 támogatott lakhatás házba megtörtént a 24 ellátott kiköltözése.

Hosszú út vezetett idáig, hiszen a magyarszerdahelyi intézményben a szükségletek felmérése után a szakemberek hónapok óta igyekeztek beszélgetésekkel, csoportos foglalkozásokkal felkészíteni az ellátottakat a költözésre. A dolgozók, fejlesztő pedagógusok, mentálhigiénés szakemberek alaposan körüljárták a témát a kiköltözés előtt álló intézményi lakókkal. Szó esett arról, hogy: hova fognak költözni, milyen lesz a támogatott lakhatások környezete, hogyan fog kinézni az új otthonuk. Igyekeztek őket az önálló életre úgy felkészíteni, hogy a támogatott döntéshozatalt is a lehető legjobban tudják alkalmazni. A lakófelkészítés egyik fontos momentumaként év elején a műszaki átadáson átesett TL házakat, majd a berendezett, már beköltözésre kész ingatlanokat, leendő otthonukat is meglátogatták a magyarszerdahelyi intézmény ellátottjai.

Hegyi Erzsébet, a Zala Megyei Szivárvány Egyesített Szociális Intézmény vezetője elmondta: „Én azt látom, hogy nagyon boldogok az ellátottaink. Akik párkapcsolatban élnek, ők kérték, hogy egy szobában szeretnének élni, illetve akik barátnők, számukra is tudtuk biztosítani, hogy közös szobában élhessenek.”

A beköltözők egyelőre még csak ismerkednek új otthonukkal, ám szinte már mindegyiküknek van elképzelése arról, hogy mivel fogja majd a szabadidejét az új házban eltölteni: van, aki kertészkedni szeretne, van, aki szeretné megtanulni a mosógép használatát, de olyan is akad köztük, aki grillezést és virágöntözést tervez. A felsőrajki támogatott lakhatás új lakói nagyon örülnek ennek a nagy lehetőségnek, ami megváltoztatja az életüket. Mindezt így fogalmazták meg: „Jó helyem lesz, meg barátok is lesznek, meg jó szobatársam. Nagyon szépnek találom az épületet.”

Felsőrajk polgármestere, Zsuppánné Horváth Mária elmondta, hogy a település is nagy örömmel fogadja a lakókat és a létrehozott munkahelyeket. A településről és a környékről közel ötvenen jelentkeztek az álláshelyekre, közülük kerülhet ki az a nyolc fő, akinek jelenleg munkát tudnak adni a két új házban.

A Zala megyei négy kiváltási projekt a rendkívüli járványügyi helyzet rendeződése után további kiköltözésekkel folytatódik, melyet már nagyon várnak a leendő TL lakók. (Forrás: FSZK.)

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 17:08
Clear sky
SE
Clear sky
9°C
1.5 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.5 m/s SE
Széllökések: 4.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három szorozva nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com