Kisdiákjáért tanulta meg a Braille-írást a gerendási tanító néni

Mi történt három esztendővel ezelőtt?

Iskolánkba egy vak gyermeket írattak be a szülők a leendő első osztályba. Én voltam a soros tanító néni, így ezzel új feladatot adott a sors, a teremtő­, nevezhetjük bárhogy.

Hogyan kezdett bele a felkészülésbe?

Felvettem a kapcsolatot a Vakok Állami Intézetével és hospitálási lehetőséget kértem, majd június elején néhány napot eltöltöttem náluk. Ekkor itt, az intézetben kaptam egy elsős Braille-olvasókönyvet, egy ábécétáblát és egy Braille-írógépet. El kell mondjam, elvarázsolt az ott folyó munka szépsége, az emberség és az az őszinte, önzetlen szeretet, amivel ott találkoztam.

Mi történt ezután?

A nyáron egyedül, gyakorlatilag segítség nélkül kellett megtanulnom a Braille-írást és -olvasást. Nagyon nagy volt a felelősség rajtam, nekem kellett ugyanis megalapoznom ezen rendkívül fontos tevékenységeket. Egy kicsit értenem kellett az egészhez, holott előtte csak minimális tudással rendelkeztem erről az írásmódról.

Mennyire volt nehéz vagy épp könnyű mindennek az elsajátítása?

A Braille-olvasás és -írás hat pontrendszerre épül, be kell vésni, melyik pont, pontok, mely betűket jelölik. Véleményem szerint nem ördöngösség, meg lehet tanulni, csak akarni kell.

Hogyan zajlik a gyerekek oktatása?

Együtt történik az oktatás, a nem látó gyermek viszont nem feladatlapba dolgozik, hanem a Braille-írógépen írja le a válaszokat. Nagyon kreatívnak kell lenni, hogy miként tudom megmutatni, megértetni az egyes dolgokat. Például a rovarokat gyurmából mutattam meg neki, így érthette meg a fej, tor, potroh elnevezéseket. Vagy a hegyet, a völgyet és az alföldet egy domborzati térképen tapintotta ki. Egyébként a gyermekek azonos tankönyvekből tanulnak a második osztálytól, a vak gyermeknek ugyanis minden tankönyv és feladatlap át van írva­ Braille-be.

Miként fogadták a gyerekek, hogy a tanító néni megtanulta a Braille-t?

A látó és a vak gyermek számára egyaránt természetes‚ hogy a tanító néni „mindent tud”, így az is, hogy ismeri a Braille-t. A szülők és a gyermekek számára is elfogadott és természetes, hogy a vak fiú velünk van, ahogy az is, hogy őt is oktatom, hogy ott van velünk és együtt tanulunk. Sőt, ma már azt mondom, hogy nélküle jóval szegényebb lenne az életünk az iskolában.

Mit ért ezalatt?

A látó gyermekek szerencsések, és a szüleik is örülhetnek, hogy egy vak gyermekkel tanulnak együtt, hiszen megtanulják a másságot kezelni, és azt is, hogy miként él, mit gondol, hogyan látja a világot egy vak ember. Azt is megismerik, hogy milyen érzései vannak, mit lehet tőle elvárni, és hogy a vakság az élet velejárója. Remélem, ezek a látó gyermekek jóval nyitottabbak lesznek, és nem mondják majd egy nem látó emberre­, hogy ez „csak egy vak”. Egyébként a fiú szinte teljes életet élhet, ha megtanítják rá, és befogadja a társadalom. Ám, azért, hogy ez ennyire elfogadott legyen az eltelt évek alatt, sokat kellett tenni.

Példaadás
Zsóriné Hocz Anikó Békéscsabán született, Gerendáson ­nevelkedett. Házasságkötése után a településen kaptak állást a férjével, és itt telepedtek le. Több mint 30 éve a gerendási általános iskola tanítója­. A 6-10 éves korú gyermekek tiszta, őszinte érdeklődése, ragaszkodása varázsolja el, ezért lett tanár. Konzervatív, következetes beállítottságú embernek írja le magát, aki számára fontos a rend, a fegyelem, a pontosság és a munka. Az iskola nevelési, oktatási problémáira is keresi a megoldást, pedagógiai hitvallását pedig egy makarenkói gondolattal jellemezte: „követelek, mert tisztellek”. Igyekszik minden helyzetben pozitív értékeket képviselni, nagyon fontosnak tartja a személyes példaadást a megjelenéstől kezdve az életben való jártasságig. Elmondása szerint csak tudással lehet eredményes, szép jövőt építeni, és biztosítani azt a sok csodát, amelyet az élet nyújt. És bár nehéz ezt egy kisgyermekkel megértetni, de nem lehet feladni, és nem is adja fel.

Forrás:Békés Megyei Hírportál https://www.beol….i-1229911/