Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Unisex - Díszpáholy
51
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Kisemmizte nevelőapja a 164 milliós vagyonából a lebénult fiút – „Annyit sem kaptam, hogy ki tudjam fizetni a segítőmet”

- 2021. április 13. 18:29 -

Bő öt hónap alatt elherdálták a hozzátartozói az üzemi balesetben megsérült és teljesen lebénult fiú csaknem 164 millió forintos életjáradékát. Tóth Tamásnak (25) a tudata ép maradt és beszélni is képes, de mióta elszakadt a gerincvelője, csupán a szemét tudja mozgatni. A szövevényes történet tavaly január 20-án kezdődött, amikor a fiatalember édesanyja, D. Attiláné (44) feljelentést tett, mert 2019-ben három hónapon keresztül rendszeresen vásároltak a számlájáról összesen 3 millió forint értékben. Az elkövető D. Attila, a nő volt házastársa, akivel megromlott a kapcsolata, ezért különköltöztek. A férjnek azonban volt egy társkártyája, amit továbbra is használt.

164 milliós vagyonából forgatták ki a lebénult fiatalembert / Fotó: Varga Imre/Blikk

– A nyomozás során észrevettük, hogy a számlára érkezett egy 164 millió forintos egyszeri utalás. Ekkor derült ki, hogy nem a nőnek járt az összeg, hanem az üzemi balesetben megsérült fiának, aki kártérítést kapott – kezdte a Blikknek Istók Gergely rendőr alezredes, a XVII. kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. – A fiatalember ágyhoz kötve él, a nap 24 órájában biztosítani kell az ellátását, a gondozását. Mindezt az a pénz fedezte volna élete végéig, de az összegből nem maradt semmi. A szülők a lebénult gyermekük számára csupán egy laptopot, egy kerekesszéket és egy ágyat vásároltak, a fennmaradó összeget pedig rövid idő alatt felélték – nyilatkozta Istók Gergely.

Istók Gergely alezredes irányítja a szövevényes ügy nyomozását / Fotó: Zsaru Magazin/Blikk

Elmondása szerint a szülők három nagyobb értékű házat, két nagy értékű kocsit is vásároltak a fiatalember tudta nélkül, sőt egy quadot is beújítottak. Amikor a pénz elfogyott, eladták a két korábban vásárolt ingatlant, majd azt az összeget is elköltötték.

Tamás nevelőapját tavaly februárban üzletszerűen, különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsították meg. A Blikk Információi szerint a kártérítési összeg 2019 júliusában érkezett meg, decemberre már semmi nem maradt belőle. A meggyanúsított férfi a Blikkel közölte, nem érzi magát bűnösnek.

Tamás jelenleg az édesanyjával él, de egy segítő is támogatja a mindennapokban.

– Egy építkezésen dolgoztam 2016 szeptemberében, ahol olyan szerencsétlenül estem le egy kétméteres állványról, hogy nyaktól lefelé lebénultam – mesélte a Blikknek Tóth Tamás, akivel egy belvárosi parkban találkoztak. – Én két lakásról tudok, amit a kártérítésből vettem. Egyet magamnak, egyet pedig anyának és az öcsémnek. A férjével ekkor már nem éltek együtt, válófélben voltak. A lakás akkor anyu nevére került, Attila pedig kiforgathatott a vagyonomból. Tudtommal nem a saját társkártyájáról, hanem anyukám bankkártyájáról végezte az online rendeléseket a saját részére, úgy, hogy letiltotta anyu telefonján a banktól jövő sms-eket. Decemberben már gondoltam, hogy baj van, mert a pénzemet kezelő anyukámtól már annyit sem kaptam, hogy ki tudjam fizetni a segítőmet. Nem sokkal később tudtam meg, hogy Attila őt is tőrbe csalhatta – mesélte a fiatalember, aki szentül hiszi: anyja nem vett részt pénze eltüntetésében. Rá csak a hiszékenysége miatt haragszik, szerinte ő nem szándékosan károsította meg.

Segíthet a fiatalembernek!

Ha tud és szeretne segíteni a fiún, a számlaszámán megteheti: Tóth Tamás; 11773171-00476090-0000000

(Forrás: Blikk)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


- három = 1

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 18. vasárnap, Lukács napja van.
Ma van a(z) Élelmezési világnap.
Az év 42. hete és 291. napja.
Holnap Nándor napja lesz.

1552. Eger ostroma. Ahmed és Ali pasák Eger felé tartottak mintegy 150.000 főnyi sereggel. A várnak Dobó István és Mecskey István voltak a parancsnokai. A vitézek esküt tesznek, hogy készek meghalni, mintsem a várat feladni. Bornemissza Gergelynek újtalálmányú kartácsai sodorták a törököket. Az ellenség nagy veszteséggel elvonult a vár alól. Az erődbe lövött 12.000 nagyobb golyó a székesegyház előtt felhalmozva hirdette a lefolyt 38 nap halhatatlan dicsőségét.


1904. A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.


Déry Tibor / 1894. okt.18. - 1977. ápr.18. /

Ősz, Feldafing

segítsetek
még nem haltam meg
még felébredek még ősz van
rohan a hajnali szél a hegyoldalon
és aki öreg arcát az ablaküveghez szorítja
a vörös napkorongban a tél hideg alakjait látja
csókolózni
és hajnaltesttel sír a szélben
az avarban ide-oda röpköd
levelei lehullanak
mert mégis sötétedik
és mindörökre sötétedni fog..."

Időjárás

2026-10-18, 06:56
Partly cloudy
NNW
Partly cloudy
10°C
0.8 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 0.8 m/s NNW
Széllökések: 4.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:06
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy plusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com