Kitüntetéseket adományoztak Debrecenben a Fehérbot Nap alkalmából (III. rész)
A Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete, a Fehérbot Napja alkalmából, Dr. Molnár Lajos Emléklap és Emlékplakett átadásával ismerte el Dr. Medveczki Nóra szemész, Kupor István illetve Völgyesi Ferenc egyesületi tagok, látássérült emberekért végzett tevékenységét.
Völgyesi Ferenc évtizedek óta lelkiismeretesen segíti az egyesület, korábban a szövetség megyei szervezetének munkáját. Ferenc maradék látását nem kímélve folyamatosan azon dolgozott, hogy hol és miben tud segíteni látássérült társainak. Ha kísérésről volt szó, mindig lehetett rá számítani, ha teke versenyre kellett menni, a hétvégéket nem sajnálva, ott volt és nem csak segített, hanem gurított is. Szép eredményeket ért el a tekeversenyeken, ezzel is erősítve a debreceni egyesület jóhírét. Az eltelt több évtized alatt nem volt olyan rendezvény, amin ne lett volna ott, és ne segítette volna a program sikeres megvalósulását. Ferenc csöndes, mindig jó hangulatú természetével jelen volt a szervezet életében, biztos pontként lehetett rá számítani.
Ezeket is olvassa el:
Gépi látást alkalmazó okosszemüvegével egy magyar feltaláló nyerte Brüsszelben Az Év Innovátora díja...
Adókedvezmény, amelyről nem is hallottál - százezreket érint Magyarországon
Mindent a Digitális Állampolgárság Programról a ma esti Gépházban!
Laura és Marcell utazik idén az ICC táborba
A könyvek szerelmeseinek - MVGYOSZ Könyvtára app és ekönyvek levelezőlista látássérülteknek
Év Alkotása 2015. Díjátadója
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
20°C





