Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Mikó István - Hol van az elsö millió
63
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Könyvolvasás majdnem emberi hangon – A Gépházban kipróbáljuk az ElevenReadert

- 2025. február 13. 16:16 - 604 megtekintés

Az iOS és Android rendszerekre elérhető, jelenleg ingyenes mobilapp rengeteg, AI által vezérelt beszédhangot kínál felhasználóinak, akik ezek bármelyikével hallgathatnak könyveket vagy egyéb szöveges dokumentumokat.

Soron következő műsorunk felvezetéseként ezúttal is nekünk címzett levelekkel, kérdésekkel, kiegészítésekkel foglalkozunk, ezek után pedig e heti vendégünk, Lakatos Melitta hathatós közreműködésével egy igen érdekes mobilalkalmazást veszünk elő. Az ElevenLabs cég a generatív AI előretörésével lett igazán ismert, szolgáltatásaik középpontjában a beszéd és hanggenerálás áll. Az ElevenReader nevet viselő mobilapp is erre épül, lényegében egy dokumentumolvasó szoftverről van szó, melynek újdonsága abban áll, hogy a felolvasáshoz rengeteg, egymástól bizonyos mértékig különböző hangot választhatunk, melyek mindegyike a mesterséges intelligencia által szólal meg. Épp ezért számos nyelven, köztük magyarul is hallgathatunk könyveket vagy egyéb szöveges anyagokat, az ígéret szerint emberi hangon. Műsorunkban vendégünk kalauzolásával utánajárunk ennek, és jónéhány hangot megszólaltatunk az applikációban. Magyar nyelven, különböző női és férfi AI hangokkal olvasunk könyvet, igyekezve kideríteni, miként állja meg a helyét a cég ígérete, és miként működnek a beszédhangok különböző esetekben. Meghallgatjuk, hogyan narrálnak, miként viselkednek párbeszéd esetén, és mennyire alkalmasak érzelmek kifejezésére.

Hallgasson újdonságokat ezen a héten is velünk, tartson a Gépházzal, az MVGYOSZ és a Net-Média Alapítvány informatikai magazinműsorával!

Mikor? 2025. február 14-én, pénteken 20:00 órától. Ismétlés vasárnap 13:00 órakor a Hobby Rádióban.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


három * 5 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. január 16. péntek, Gusztáv napja van.
Az év 03. hete és 16. napja.
Holnap Antal napja lesz.

1847. A cenzor visszariad a "PolitikaiProgramtöredékek " tartalmától. Reseta Jánoskönyvvizsgáló magyar érzelmű egyetemi tanáre röpirat tartalmát az ellenzék irányábanigen élesnek ítélte. Erre gróf SzéchenyiIstván ezt írta a cenzornak: " Magamravállalom a felelősséget az imprimatúráért. "


1921. A budapesti Szabadság téren felavattákaz irredenta szobrokat.


Lauka Gusztáv: Butter Flórián

Bazsarózsa-lugasban
Ült a jó leány,
Oldalánál a vitéz
Butter Flórián

Philoméla hangozott
A birsalma-fán,
És szólt olvadékonyan
A sápadt leány:

Gyenge szívem szétreped
Még ez éjszakán,-
Hogyha rászed angyalom,
Butter Flórián!

Érzékeny hangon felelt
Butter Flórián:
"Holtomig imádlak én,
Sápadt jó leány!

Időjárás

2026-01-16, 13:42
Overcast
NE
Előjelzés
2°C
1.7 m/s
Apparent: -4°C
Nyomás: 1025 mb
Páratartalom: 86%
Szél: 1.7 m/s NE
Széllökések: 4.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /44% / Rain
Napfelkelte: 07:26
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com