Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Dr. Grózli Csaba szervátültetettek a koronavírus idején - Balázs Zsanett anyaga
57
hallgató

Kormányszóvivő: mindenki lehet fertőzött

- 2020. április 11. 19:50 - 989 megtekintés

Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott, tudja, hogy nehéz, de arra kér mindenkit: tanuljanak más országok példájából, vegyék komolyan a helyzetet, legyenek fegyelmezettek, tartsák be az előírásokat, és aki teheti, maradjon otthon.

Kiemelte, „Magyarországon is tombol a koronavírus okozta világjárvány, aminek a neheze még csak most jön”.
A járvány mindenki életét felborította: a diákok nem tudnak iskolába járni, emberek veszítik el a munkahelyüket, az idősek pedig el vannak szakítva a családtagjaiktól, ismerőseiktől – fejtette ki.
A kormányszóvivő megköszönte minden védekezésben részvevőnek az elmúlt hetek erőfeszítéseit, legyen szó egészségügyi és szociális dolgozókról, rendőrökről, katonákról. Ugyanígy köszönet illeti azokat is, akik ebben a helyzetben elvégzik a mindennapi élethez szükséges legfontosabb munkákat, továbbá azokat is, akik betartják a szabályokat és csak a legszükségesebb esetben hagyják el otthonukat – tette hozzá.
Szentkirályi Alexandra aláhúzta, a kormány minden eszközt megragad, hogy az emberéleteket mentse. „Egyre több a fertőzött, egyre több az elhunyt, ezért is fontos, hogy még több időt nyerjünk” – mondta.
Hangsúlyozta, országszerte készülnek a kórházak a tömeges megbetegedésekre, az egészségügyi és szociális dolgozóknak képzések indultak, folyamatos a további egészségügyi eszközök megrendelése.
A kormányszóvivő kitért arra is, a kabinet korlátlan anyagi eszközöket biztosít a koronavírus-járvány elleni védekezéshez: létrehozta a járványügyi és a gazdaságvédelmi alapokat. A járvány lassítása mellett ugyanis a gazdaságot is újra kell indítani, amihez szükség lesz a politikai pártok, az önkormányzatok, a bankok, a multinacionális cégek hozzájárulására is – sorolta.
Szentkirályi Alexandra közölte, a kormány magán kezdte a takarékoskodást, eddig több mint 1300 milliárd forintot csoportosított át a minisztériumoktól a védekezésre.
Emlékeztetett, Orbán Viktor miniszterelnök korábban bejelentette, a kormány meghosszabbítja az érvényben lévő kijárási korlátozást, és ezt hetente felülvizsgálja. Erre azért van szükség, mert eddig tudtuk fékezni a járvány terjedését, de a megbetegedések száma biztosan nőni fog – mondta.
A kormányszóvivő szerint azért fontos a korlátozások betartása, hogy megfelelően fel lehessen készülni a fertőzöttek ellátására.
Felidézte, arról is döntés született, hogy az önkormányzatok húsvét alatt maguk dönthetnek szigorú intézkedések bevezetéséről, mivel az ünnep különösen kockázatos a vírus terjedése szempontjából.
Szentkirályi Alexandra – egy általa felolvasott kérdésre – elmondta, az idei húsvétkor le kell mondani a nagy családi összejövetelekről, valamint a barátok, ismerősök locsolásáról: a kormány mindenkit arra kér, hogy szűk családi körben, vagyis azokkal töltse az ünnepet, akikkel egyébként is együtt lakik.
Különösen fontosnak nevezte, hogy az időseket, krónikus betegeket se látogassák, hiszen rájuk különösen veszélyes a vírus. Hangsúlyozta: azonban figyelni kell arra, hogy senki se érezze magát egyedül, ezért a családtagokat érdemes gyakran felhívni.
A kormányszóvivő a külföldről hazatérőket arra kérte, hogy vonuljanak kéthetes, önkéntes házi karanténba. Emlékeztetett, a fertőzések gócpontjának számító országokból: Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból érkezők automatikusan hatósági házi karanténba kerülnek.
Szentkirályi Alexandra azt kérte, senki ne próbálja meg kijátszani a kijárási korlátozást, mert ezen emberek élete múlik. Sportolásnál például próbáljanak 2 méternél is nagyobb távolságot tartani másoktól. Arra is kérte az embereket, hogy kerüljék a távolabbi kirándulásokat, például a Balatonra utazást, hiszen minden ilyen helyváltoztatás csak újabb lehetőség a fertőzés továbbadására. „Maradjunk a saját otthonunk környezetében” – tette hozzá.

Szólt arról is, azért van több autó az utakon, mert a kormány díjmentessé tette a parkolást az egész országban, hogy lehetőség szerint minél kevesebben utazzanak zsúfolt tömegközlekedési járműveken. „Ez nem azt jelenti, hogy lazítottunk volna a szabályokon” – mutatott rá.
A kormányszóvivő aláhúzta, a kabinet az ország történetében egyedülálló gazdaságvédelmi akciótervet fogadott el. „senkit nem hagyunk ebben a helyzetben egyedül, minden eszközt megragadunk, amivel segíthetjük a magyar embereket, családokat és vállalkozásokat” – fogalmazott.
Kiemelte, a kormány céljai a válsághelyzetben sem változtak: „a munkában hiszünk, nem a segélyben”. Hozzátette, „2010-ben is így indultunk és harmadára csökkentettük a munkanélküliséget”. „Egyszer már sikerült, ezért most is ezt az utat követjük” – mondta.
Felidézte, a munkavállalók és a munkáltatók rövidített munkaidőben állapodhatnak meg, amennyiben a cég rendelésállománya 15-50 százalék közötti mértékben csökkent, az állam ekkor a teljes és a rövidített munkaidő közötti bér 70 százalékát pótolja ki. A kormányszóvivő ezzel összefüggésben azt kérte, hogy a munkavállaló töltse hasznosan a kieső időt: képezze magát, vagy végezzen más, a munkahelye szempontjából fontos tevékenységet.
Hangsúlyozta, a kormány több oldalról is segíti a családok megélhetését, a munkahelyek megvédése mellett az év végéig felfüggesztette a hitelfizetést és különböző bértámogatási intézkedéseket vezetett be.
Szentkirályi Alexandra elmondta, a kabinet a veszélyhelyzet idejére meghosszabbította a család- és gyermekvédelmi támogatásokat, szociális juttatásokat. Kérdésre példaként említette, hogy a családi pótlékra jogosultság nem a 2019-2020-as tanév utolsó napjáig, hanem a veszélyhelyzet megszűnése hónapjáig jár.

MTI 2020. április 11.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. április 29. kedd, Péter napja van.
Az év 18. hete és 119. napja.
Holnap Katalin, Kitti napja lesz.

1838. A Pesti Magyar Színházban Laborfalvy Róza elszavalja Vörösmarty Mihály WesselényiMiklósról szóló költeményét, Az árvízi hajós-t.


1849. Görgey stratégiai baklövése. Ő a komáromi csata után nem üldözte az ellenséget, hanem Buda ostromára indult. Ezt a lépését Ő maga nevezte stratégiai baklövésnek.


Vörösmarty Mihály: Petike

"...Ármányadta Péterkéje,
Még mi nem volt a bibéje:
Sem kalapja, sem mentéje,
Sem a sarkantyú zenéje,
Nem kell neki róka málja,
Sem a szomszéd bibliája;
Nem kell neki bor, galuska,
De bezzeg kell a Juliska,
Bár negédes és hamiska,
De vidor és szép piroska,
Sem ehetnék, sem ihatnék,
Csak Julcsával nyájaskodnék..."

Időjárás

2025-04-29, 22:09
Clear sky
W
Clear sky
19°C
2.6 m/s
Apparent: 16°C
Nyomás: 1027 mb
Páratartalom: 52%
Szél: 2.6 m/s W
Széllökések: 6.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:29
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com