Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Tom Mountain - a little respect
58
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Köszönet és megbecsülés az ápolóknak

- 2020. május 12. 20:11 - 1337 megtekintés

A magyar ápolók minden körülmények között helytállnak – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere az ápolók nemzetközi napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

Kásler Miklós kifejtette: a mintegy 70 ezer magyar ápoló helytáll a világjárványok alkalmával, a bakteriális és vírusbetegségek elhárításában, továbbá a mindennapos kórházi munkában jelen pillanatban is.
Kiemelte, a kormány feladata a megfelelő munkakörülmények és anyagi feltételek biztosítása, így az ápolók bére 2010-hez képest 2022-re megközelítőleg a háromszorosára emelkedik. Emellett a kormány bruttó félmillió forintos bérkiegészítést ad a járványügyi időszakban végzett hősies munkájuk elismerésére.
Hozzátette, hogy a közeljövőben tizenhárom megyei és egy városi kórház 16 helyszínén újulnak meg vagy épülnek nővérszállók 8,8 milliárd forint uniós forrásból, ami csaknem 1600 szakdolgozó életkörülményeit javítja. Ösztöndíjprogramokat is indítottak az ápolóknak. A Mihalicza-program részeként 2017-től 247 hallgató részesült támogatásban, félévenként 320 ezer és 640 ezer forint közötti összegben. A pályaválasztást támogató program keretében pedig várhatóan 3200 tanuló részesülhet ösztöndíjban, a projekt 4,4 milliárd forintból valósul meg.
A miniszter az egészségügyben dolgozók helytállását megköszönve úgy fogalmazott, hogy míg az orvosok jelentik az egészségügy „agyát”, az ápolók a „szívet és a lelket”.
Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott arról szólt, hogy köszönettel tartozunk a mintegy 70 ezer ápolónak, akik honfitársaink egészségét óvják és életeket mentenek.
„Áldozatos és felelősségteljes munkájukat sokszor nehéz helyzetben végzik, különösen igaz ez most, a koronavírus-járvány idején” – hangsúlyozta, hozzátéve: az erkölcsi megbecsülés mellett fontos az anyagi is, 2010 és 2022 között mintegy háromszorosára nő az ápolók bére.

Az ápolói béremelésről

Az ápolók bére az elmúlt években több ütemben emelkedett és idén is folytatódik az egészségügyi szakdolgozók béremelése. Idén kétszer is emelkedik az ápolók alapbére a 2018. évi illetménybázishoz viszonyítva.  Idén január 1-jével 14 %-kal nőttek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek, novemberben újabb 20%-kal emelkedik a bérük.  

A kormány ezzel is szeretné megbecsülését kifejezni az ápolóknak, akik az egyik legszebb hivatást választották és szeretnénk kiszámíthatóbbá tenni megélhetésüket.

Összességében  2022-ben egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit a béremelési program előtt keresett. 2012-2013-ban átlagosan 27 százalékos béremelés volt, 2016-ban további 26 százalékkal, 2017-ben 12 százalékkal, 2018-ban és 2019-ben további 8-8 százalékkal lett magasabb az egészségügyi szakdolgozók alapbére.

 

MTI 2020. május 12.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 3. vasárnap, Hermina napja van.
Az év 31. hete és 215. napja.
Holnap Domonkos, Dominika napja lesz.

1849. Klapka Komáromnál kitört a jobbparti osztrák dandár ellen. Az ellenség vesztesége 300-nál több halott és sebesült, 7 ágyú, 700 tonna lőpor, 3000 lőfegyver, 2750 ökör, stb.


1945. Magyarország és Ausztria árucsere-forgalmi egyezményt köt Budapesten.


Gárdonyi Géza
Éjjel a Tiszán

Feljött a hold a Tiszára,
Csend borul a fűre, fára.
Szeged alatt a szigetnél
áll egy ócska halász-bárka.

Holdvilágnál fenn a bárkán
halászlegény ül magában:
ül magában s furulyál;
furulyál az éjszakában.

A Tiszára a sötétség
gyászfátyolként terül hosszan:
gyászfátyolon a csillagok
csillogdálnak gyémántosan.

Talán épp a bárka alatt
lenn a vízben, lenn a mélyben
fekszik egy nagy halott király,
halott király réges-régen.

Koporsója arany, ezüst,
s vasból van a burkolatja.
És a hármas koporsóban
a király a dalt hallgatja.

Időjárás

2025-08-03, 05:04
Moderate drizzle
WNW
Moderate drizzle
19°C
0.5 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1011 mb
Páratartalom: 55%
Szél: 0.5 m/s WNW
Széllökések: 17.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 7.6mm /89% / Rain
Napfelkelte: 05:24
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com