Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke szakértőként segíti az Országgyűlés Népjóléti bizottságának munkáját
.
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 2018. június 18-i ülésén gratulált Kovács Ágnesnek, a MEOSZ elnökének az Országgyűlés Népjóléti bizottságában betöltött szakértői tisztségéért. Az elnökség elismerő szavai szerint a felkérés túl azon, hogy Kovács Ágnes megalapozott szakmai tudása mellett tesz tanúbizonyságot, az érdekvédelem és érdekképviselet újabb színterét nyitja meg a mozgáskorlátozott emberek és családjaik érdekében.
Nagy megtiszteltetés számomra az Országgyűlés Népjóléti bizottságának felkérése. A bizottságban kifejtett szakértői tevékenységem s a felkérést is ezzel a feltétellel fogadtam el kizárólag csak szakpolitikai kérdésekben történik. Felvállaltam, hogy a fogyatékos emberek érdekvédelmi szövetségei által képviselt problémákat és feladatokat közvetítem a bizottság felé, ezzel is segítve a fogyatékos emberek közössége érdekében kifejtett munkát fogalmazott Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke.
A Népjóléti bizottság az Országgyűlés egyik állandó bizottsága. A bizottsághoz egyebek mellett az egészségügy és egészségbiztosítás, a szociális ellátórendszer, a családpolitika és a nyugdíjrendszer mellett a gyermek- és ifjúságvédelemmel, a bölcsődei ellátással, a fogyatékossággal élő és a megváltozott munkaképességű emberekkel kapcsolatos ügyek, valamint az idősügyi kérdések tartoznak.
Forrás:MEOSZ
Ezeket is olvassa el:
A hétvégén általában többen szegik meg a kijárási korlátozást
Idén is akadálymentes az augusztus 20-i ünnepség
A kutyát nem csak enni jó
Elmaradnak a ballagások, online búcsúztatják a diákokat
Nagykorú lett a "Hajdú Túrák" rendezvény
Soltész: nem változik jövőre a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
5°C






Vélemény, hozzászólás?