Közösen a hangoskönyvekért – Látássérült önkéntes meghallgatókat keres a MVGYOSZ.
Az MVGYOSZ Bodor Tibor Hangoskönyvtárában közel 3500 korábban felolvasott mű érhető el. Ezek feldolgozásában most Ön is segíthet.
Az MVGYOSZ az eltelt két évben közel 2500 művet töltött fel az online hangoskönyvtárába. Az újonnan felolvasott művek mellett elkezdte feldolgozni a korábban felolvasott állományát is. Az alkalmazásba már csak azok a művek kerülhetnek feltöltésre, melyek megfelelnek a technikai elvárásoknak. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a könyv fejezetekre van vágva, és nincs benne hiányzó rész, vagy nem szerepel semmi felesleges szöveg a felolvasásban (például: vége a második kazetta második sávjának).
Ahhoz, hogy a régi könyveket fejezetekre tudják vágni, illetve megtalálják az összes felesleges szöveget vagy akár hiányzó részt a felolvasásból, azokat meg kell hallgatni. Már most is több önkéntes és munkatárs foglalkozik a könyvek meghallgatásával, de most Ön is segíthet. Amennyiben szívesen segítené a szervezet munkáját, úgy kérjük, hogy küldjön egy levelet az mvgyosz.hu főoldalán található levelezési űrlap segítségével, és a MVGYOSZ. munkatársa felveszi Önnel a kapcsolatot a részletek megbeszélése érdekében.
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Hangos útmutató a VGYHE 2024. évi segédeszköz pályázatának kitöltéséhez
Nincs lehetetlen, ha van elég akaraterő: látássérültek váltóban teljesítik a maratont
„Ha beírtam az önéletrajzomba, hogy látássérült vagyok, be sem hívtak interjúra” – Júlia minden akad...
A zenész, aki informatikát és okostelefon használatot oktat
Látássérült tekések sikere az országos versenyen!
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás


14°C