Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Esély magazin - Ruzsa Viktor műsora
62
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Kreatív Karantén – pályázat szociális intézményekben és gyermekvédelemben élőknek

- 2020. december 30. 10:37 -

Kreatív Karantén címmel hirdetett összművészeti pályázatot szociális intézményekben és gyermekvédelemben élőknek az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a pályaműveket január 15-től február 28-ig várják.

Fülöp Attila, az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára a témában tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az év hosszú és embert próbáló volt, a szociális intézményekben, a gyermekvédelelmben dolgozóknak és az ott élőknek egyaránt. Mégis az intézményekben járva azt tapasztalta, hogy minden kihívás ellenére megvan az a fajta összetartás, összekapaszkodás és bátorság, ami a mostani túléléshez szükséges.

Annak a megtestesülése, hogy együtt minden nehézséget le tudunk győzni, de csak együtt sikerülhet mindezen úrrá lenni

– mondta.

Hozzátette: ez a gondolat volt az ötletadója a Kreatív Karantén elnevezésű pályázatnak, amelynek célja, hogy mindenki, aki ma Magyarországon szociális intézményekben vagy a gyerkmekvédelem rendszerében él, az elmúlt időszak nehézségeit egy művészeti alkotásban kifejezhesse, az összetartozás üzenetét megjelenítve.

Kiemelte: szociális intézményekben és gyermekvédelemben mintegy 120 ezer ellátott van, számukra írják ki a pályázatot, amelyről minden részlet megtalálható lesz a www.kreativkaranten.hu oldalon. A weboldal január 15-től él, a pályázatokat február 28-ig lehet benyújtani elektronikus formában.

Elmondta: több kategóriában várják a pályaműveket, hagyományos technikával készült alkotásokat – rajzot, festményt -, digitális technikával készült műveket, novellát és dalszöveget is. A zsűri munkájában közéleti emberek is részt vesznek, emellett szakmai zsűri is dönt az alkotásokról. Az alkotások díjazását a minisztérium támogatja, cégek – köztük a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. és az Auchan – is tettek felajánlásokat, emellett további együttműködő partnereket is várnak.

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a pályázat fővédnöke az elmúlt hónapok nehézségeiről beszélt.

Félelemben és bezártságban éltünk, ami frusztráltságot váltott ki belőlünk, nem találtuk a helyünket, elvesztettük a megszokott életmódunkat, szociális kapcsolatainkat

– mondta, kiemelve: ez különösen igaz a szociális intézményekben és a gyermekvédelemben élőkre, hiszen nekik ezek a kapcsolatok még fontosabbak.

Hangsúlyozta, hogy a művészetek, a zene, a tánc, a képzőművészet minden formája gyógyító hatással van a lélekre, testre, szellemre. Megelőző hatása és terápiás ereje is van, különösen akkor, ha összefogással párosul. Ezért fontos, hogy ezeket a művészeti eszközöket felhasználva a lakók feldolgozhassák a félelmet és frusztráltságot, amit ezekben a hónapokban átéltek. A pályázat sokaknak segíteni fog túllendülni ezen a hosszúra nyúlt és nehéz időszakon – hangsúlyozta.

Olyan munkákat várnak #csakegyütt jeligére, amelyek a művészet eszközeivel mutatják be, hogyan látják ezt az időszakot mindazok, akik a családjukat és szeretteiket nélkülözve néznek szembe a járvány miatti bezártsággal.

Az alkotások témája lehet a “csak együtt sikerülhet” gondolat képi vagy irodalmi bemutatása. A pandémia szimbólumává vált arcmaszk egyszerre véd és tart távol – ennek megjelenítése képi vagy irodalmi eszközzel. Továbbá a hogyan lehet maszkban érzelmeket kifejezni kérdésre adott képi vagy irodalmi válasz.

A pályázaton indulhatnak a gyermekotthonokban, javítóintézetekben, a nevelőszülőknél élők, a pszichiátriai, fogyatékos és szenvedélybeteg intézményben élők, az idősotthonok, a családok átmeneti otthonának, a gyermekek átmeneti otthonának lakói és a hajléktalanok bentlakásos intézményében élők. (Forrás: Rehabportál)

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - <a href=http://remlac.hu>Reményik László</a> interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 3. kedd, Győző napja van.
Ma van a(z) A magyar tudomány napja.
Az év 45. hete és 307. napja.
Holnap Károly napja lesz.

1777. A Nagyszombatról áthelyezett tudományegyetem Budán. A királyi palotában november 3-án kezdették meg a tanítást és pedig az új tanulmányi rendszer szerint.


1786.A császár elrendelte, hogy az aratás befejezésétől egy napon belül be kell szedni a kilencedet és a tizedet, hogy a termést minél kevesebb kár érje.


Buda Ferenc / 1936. nov.3. -/

Ne rejtőzz el..

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!

Időjárás

2026-11-03, 21:16
Overcast
N
Előjelzés
8°C
3.2 m/s
Apparent: 5°C
Nyomás: 1024 mb
Páratartalom: 72%
Szél: 3.2 m/s N
Széllökések: 8.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /71% / Rain
Napfelkelte: 06:30
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com