Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- M*sorajánlat
55
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Krízishelyzetek a szeretet ünnepén

- 2012. december 21. 18:39 - 2920 megtekintés

Tiszanána: Súlyosan mozgáskorlátozott édesanyámmal közös háztartásban élek, ő havi 22800 forintos önkormányzati éhbérből, én magam most egy ipari tanfolyamra jelentkeztem, ahol 53000 forintos jövedelmem van. Miután, az önkormányzat tudomására jutott, hogy én oktatásban veszek részt, elvették édesanyám havi 3500 forintos lakhatási támogatását. Fűtetlen lakásban vagyunk kénytelenek telelni. Kérdésem: itt mindent meg lehet tenni a tisztességesen élni akaró emberekkel?

Fűtetlen lakás, éhezés, nélkülözés ? Krízishelyzetek a szeretet ünnepén

– Fűtetlen lakásokról, éhezésről és a kötelező szociális segítségnyújtás elmaradásáról adott hírt a Magyar Szociális Fórum kedden, a krízishelyzetekről hozzá érkezett lakossági levelek alapján.

Budakalász: A párommal és a nővéremmel élek a szüleim családi házában. Csak a páromnak van munkahelye, ebből képtelenség fizetni a gázszámlát. Két napja bekapcsoltuk a fűtést 10 fokra, mert nem szeretnénk fagyhalál áldozatai lenni, de nem tudjuk, hogy miből fogjuk majd kifizetni. 22 éves vagyok és teljesen elkeseredett. Munkát se én, se a nővérem sehol nem találunk. A polgármesteri hivatal nem válaszol a segítségkérésünkre. (A Magyar Szociális Fórum kedden levélben fordult Rogán László polgármesterhez választ sürgetve az érintettek érdekében.)

Budaörs: Itt állok fűtés és jövedelem nélkül, nagyon súlyos mozgásszervi problémával. Egyedülálló vagyok, kizártak az eddig kapott támogatásokból, a családsegítő hónapokig még telefonon sem jelentkezik, nem segít. Nem tudom hova forduljak, telefonálni, ajánlott leveleket küldözgetni pénzem nincs, elmenni nm tudok fizikai állapotom miatt. Nagyon súlyos krízis helyzetben vagyok. (A Magyar Szociális Fórum levélben kérte Wittinghoff Tamás polgármestertől, hogy tegye meg az élet védelmében szükséges lépéseket, de választ nem kapott.)

Tiszanána: Súlyosan mozgáskorlátozott édesanyámmal közös háztartásban élek, ő havi 22800 forintos önkormányzati éhbérből, én magam most egy ipari tanfolyamra jelentkeztem, ahol 53000 forintos jövedelmem van. Miután, az önkormányzat tudomására jutott, hogy én oktatásban veszek részt, elvették édesanyám havi 3500 forintos lakhatási támogatását. Fűtetlen lakásban vagyunk kénytelenek telelni. Kérdésem: itt mindent meg lehet tenni a tisztességesen élni akaró emberekkel? (A Magyar Szociális Fórum kedden Dr. Tóth József, Tiszanána polgármesteréhez fordult az ügyben.)

Budapest: A vizet és a villanyt kikötötték, mire újszülött kislányommal hazatértünk a korházból. Hiába kértem a kormányhivatalt, senki nem tud segíteni. Mostani 25000 Ft gyes mire elég, nem ezt kellene kapnom! Ma felmondták a deviza lakáshitelünket és árvereznek. Két kis gyerekkel mehetünk az utcára. Kilátástalan minden. Nagyon kérem, ha tudnak segíteni vagy egy ügyvédet ajánlani, aki segítene nekünk! Kétségbe esett Anyuka. (Az MSZF szakértői segítségben részesíti az édesanyát.)

Forrás: szabadriport.wordpress.com

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ öt = 8

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 3. szerda, Ferenc, Olívia napja van.
Ma van a(z) A fogyatékos emberek nemzetközi napja.
Az év 49. hete és 337. napja.
Holnap Borbála, Barbara napja lesz.

1352. Nagy Lajos király mily hatáskört jelölt ki a főispánnak ? Midőn Ugocsa vármegye főispánját kinevezte így tudatta feladatait a megyével: " Ő titeket jogaitokban és szabadságaitokban fenntartson és oltalmazzon. Királyi parancsainknak a megyében pontos végrehajtását eszközölje. "


1930. Megnyitották a Nemzeti Sportuszodát a budapesti Margitszigeten. Épült Hajós Alfréd, első olimpiai úszóbajnokunk, építészmérnök tervei alapján, nyolc hónap alatt.


József Attila / 1905. ápr. 11. - 1937. dec.3. /

Én költő vagyok ...

Én költő vagyok, de nem kell dicsőség,
ne ünnepelje bennem senki hősét,
ily ünneplést én Istenre hagyok.
Ő az, hogy nincs nagy, kinél nincs nagyobb.
Versem azé, ki szívem versbe kérte
és nékem elég a barátság érte.

Időjárás

2025-12-03, 21:46
Overcast
SE
Előjelzés
6°C
1.8 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 91%
Szél: 1.8 m/s SE
Széllökések: 4.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /18% / Rain
Napfelkelte: 07:13
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com