Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Jazzklub - Zsuffa Péter műsora
64
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Látássérülteknek épül rehabilitációs központ Tatán

- 2014. augusztus 24. 10:12 -

A látássérültek komplex rehabilitációját szolgáló, valamint oktatóközpontként működő intézmény alapkövét tették le pénteken Tatán; az intézmény a Vakok Állami Intézetének tatai telephelyeként működik 2015 márciusától.

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte, a másfél milliárd forintos beruházás esélyt ad a látássérült emberek életének teljesebbé válásához, valamint fogyatékosságuk kompenzálása mellett foglalkoztatási lehetőséget teremt számukra. Szabóné Berta Irén, a Vakok Állami Intézetének igazgatója elmondta, a rehabilitációs központ 45 főt láthat el és egyszerre 132 szakember számára biztosíthat továbbképzési lehetőséget. A 2600 négyzetméteres épület mellett 8000 négyzetméteres terápiás kertet alakítanak ki. Tatát a jó közlekedés, a kertvárosias környezet és a város befogadó hozzáállása miatt választották helyszínként, emlékeztetett a projekt elindítójaként Soltész Miklós, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. A beruházás állami ingatlanon, a volt Dobi István Mezőgazdasági Szakképző iskola helyén valósul meg. A bentlakók számára saját fürdőszobával ellátott lakótereket építenek, a 36 szobából 8 nagyobb helyiség kerekesszékkel közlekedők számára is használható lesz. A rehabilitációs ellátás mellett 5 előadó és szemináriumi terem a látássérültekkel foglalkozó szakemberek továbbképzéseinek és a látássérültek különböző tanfolyamainak ad otthont. Az intézmény 35 új munkahelyet teremt a városban. Az udvaron a terápiás kert egy részében a közlekedés tanulására alkalmas övezetet létesítenek, szilárd és laza burkolatú út, járdaszegély, rámpa és lépcső kialakításával, illetve a terület egy részén konyha- és pihenőkertet hoznak létre. Forrás: MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


hét + = 8

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 22:26
Partly cloudy
NW
Partly cloudy
5°C
1.1 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.1 m/s NW
Széllökések: 4.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com