Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


M*sorajánlat
47
hallgató

Leégett egy intézmény Csehországban – nyolcan meghaltak

- 2020. január 22. 6:59 - 734 megtekintés

Nyolc értelmi fogyatékossággal élő ember vesztette életét, harmincan pedig megsérültek, amikor leégett egy bentlakásos intézmény Csehországban, Vejprtyben január 19-én, vasárnap.

Egy héttel azelőtt, hogy a tragédia megtörtént volna, a cseh ombudsmani hivatal éppen ennek a veszélyére hívta a fel a figyelmet egy jelentésben. 

 

A nagy bentlakásos intézmények nem alkalmasak arra, hogy emberek éljenek bennük

Az eset után Csehország szociális ügyekért felelős minisztere az épület felújítására adott utasítást, ami aggályos, hiszen a hely nem alkalmas a méltó lakhatás biztosítására. Az érintetteknek intézményi férőhely helyett támogatott lakhatásra és közösségi alapú ellátásra lenne szüksége.

Ezért az Inclusion Europe felszólította a cseh hatóságokat a következőkre:

  • Hajtsanak végre szabályszerű és előítéletektől mentes nyomozást arról, mi okozhatta a tüzet, és miért halt bele, valamint sérült meg ilyen sok lakó. Továbbá, mivel az intézményben 2018-ban több lakó gyógyszeres kezelésével kapcsolatban visszaélések derültek ki, a nyomozás terjedjen ki arra is, ennek lehetett-e valamilyen köze a tűzesethez.
  • Biztosítsanak megfelelő segítséget a túlélők, valamint az áldozatok családjai számára; beleértve a szakértői segítségnyújtást, amelyre szükségük lehet a traumafeldolgozás során, és a méltányos anyagi kompenzációt.
  • A túlélő lakók számára biztosítsanak megfelelő lakhatást és támogatást. Egy bentlakásos nagyintézmény senki számára nem megfelelő lakhatási forma, ezért nem arra kell törekedni, hogy a leégett épületet felújítsák, e helyett használják inkább arra a pénzt, hogy az érintettek számára normális lakásokat vagy házakat tudjanak biztosítani, valamint közösségi alapú szolgáltatásokat.
  • Tegyenek azonnali intézkedéseket, hogy többé nem történhessenek ehhez hasonló tragédiák. A szükséges intézkedések közé tartozik a megfelelő lakhatás és a közösségi alapú szolgáltatások biztosítása, amit a cseh törvények elő is írnak, továbbá a jelenleg még bentlakásos intézményekben lakók biztonságának biztosítása.

 

Az áldozathibáztatás elfogadhatatlan

Az eset után Vejprty polgármestere ahelyett úgy kommentálta a tragédiát, hogy feltehetőleg a lakók hibájából ütött ki a tűz az intézetben, mert már korábban is fel akarták gyújtani azt, valamint hozzátette: „ez a tűzeset a bizonyíték arra, hogy mostanában túl sok joga van a lakóknak”.

A polgármester úgy tette ezeket a kijelentéseket, hogy az esettel kapcsolatos nyomozás még le sem zárult, nem lehet tudni mi vagy ki okozta a tüzet. Fontos leszögezni, hogy az ilyen áldozathibáztató megnyilvánulások igazságtalanok és károsak. Az értelmi fogyatékossággal élő embereket ugyanazok az alapvető emberi jogok illetik meg, mint bárki mást – ebbe beletartozik az ártatlanság vélelme, valamint a biztonsághoz és a szabadsághoz való jog.

Éppen ezért az Inclusion Europe felszólította a felelős szerveket és a rendőrségi vezetőket, hogy adjanak ki közleményt, amelyben elhatárolódnak a polgármester áldozathibáztató kijelentésétől, és amelyben megfogalmazzák a lakók jogát az ártatlanság vélelméhez, valamint ahhoz, hogy szabad és teljes életet élhessenek.

Az ÉFOÉSZ felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon a KSH legfrisseb adatai alapján több mint 18 000 ember él intézeti háztartásban. Az ő – és mindannyiunk – érdeke, hogy az intézményi férőhelykiváltás minél inkább átgondolt módon, de minél hamarabb történjen meg, s a jelenleg intézetekben élő személyek támogatott lakhatásba költözhessenek, és részévé válhassanak a társadalmi körforgásnak.

Az Inclusion Europe közleménye alapján 

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com