Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Innen-onnan - Csák Attila műsora
58
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Lemezbemutatók a Fonóban

- 2014. április 8. 8:52 -

Három különleges koncert keretében három új lemez mutatkozik be a Fonóban.

Április 12-én igazi zenei kuriózumok várják a közönséget. Szokolay Dongó Balázs: Privát népzene, Balázs Elemér Group: The New BEGinning, valamint a Romengo együttes Nagyecsed- Budapest című lemezének bemutatói. Szokolay Dongó Balázs első szólólemezének bemutatója: Privát népzene „Szokolay Dongó Balázs lemezének címe, a Privát népzene látszólag önmagának ellentmondó szókapcsolat. Az az érzésünk, hogy vagy a privát, vagy a népzene szót kellett volna legalább idézőjelbe tennie. A népzenét ugyanis nem lehet csak úgy egyszerűen privatizálni, mert az a lényege, hogy egy közösség használja. Dongó mégis pimaszul megtette ezt. Megtehette, mert amit a lemezen hallunk, azt csak ő tudja eljátszani. Ezért törődjön bele mindenki: jó ez a cím… Dongó a klasszikus darabokat olyan természetesen és biztonsággal játssza népi hangszerein, mintha azokra íródtak volna. Saját feldolgozásaiban poétikus szépséggel, játszi könnyedséggel használja fel mindazokat az ismereteket, ami ma a népzenéről rendelkezésünkre áll. Izgalmas, fajsúlyos, világraszóló kísérlet ez a lemez Dongótól és kitűnő társaitól!” (Kiss Ferenc) Fellépők: Bolya Mátyás, Küttel Dávid, Mogyoró Kornél, Palya Bea, Szokolay Dongó Balázs, Termes Rita Balázs Elemér Group: The new BEGinning – lemezbemutató A Balázs Elemér Group nemrég tért vissza Amerikai turnéjáról:”! Mindegyik koncert hatalmas siker volt,a háromnegyed része „standing ovation” ami Amerikában is ritka!” A zenekar, amelynek tagjai a magyar jazz élvonalához tartoznak, megalakulása óta jelentős hazai eredményeket ért el (pl.: Fonogram díj, 2005.), továbbá nagy sikerrel szerepelt több tekintélyes európai jazzfesztiválon is (pl.: Bécs, London, Berlin, Hága, Prága, Pozsony, Skopje). A The new BEGinning a nemrég – vokális oldalon – újraformálódott és a kitűnő Szőke Nikolettával bővül zenekar új lemezének címe. A Group kiemelkedően egyéni hangzásvilágot alakított ki; ennek legfőbb jellemzői a dallamközpontúság és a különleges ritmika, amelyeket a férfi- és női hang érdekes kontrasztja tesz még színesebbé. Emellett a zenéjük rendkívül változatos, ami abból fakad, hogy szívesen kalandoznak például az etno stílus világában, és a legkülönbözőbb zenei kultúrákból merítenek inspirációt. Ez érzékelhető az eddig megjelent albumaikon is, hiszen mind a négy teljesen egyedi hangulatokat, zenei világot ragad meg. Kritikusok szerint ez az a fajta elmélyült zene, ami bármilyen szituációban hallgatható. Romengo koncert a Nagyecsed-Budapest c. új lemez megjelenésének örömére Mazsi, Guszti és Tibi szülőfaluja Nagyecsed, Móni és Misi szülővárosa Budapest; ez a két hely határozza meg a zenei világunkat. Mindkettő igazi multikulturális központ; Ecseden, a szatmári muzsika fellegvárában, szüleink, nagyszüleink együtt mulattak a magyar parasztemberekkel. Második lemezünkön elsősorban az itteni letisztult oláh-cigány zenét mutatjuk be, hagyományos és saját dalokon keresztül. Ezek némelyikében magyar versszakok is felcsendülnek, hogy minden hallgatónk értse, ne csak érezze, miről szólnak az énekek. Budapesten találkozik végtelen gazdagságú kultúránk minden része egymással és a nyugati zenével. Itt ismertük meg a vonós magyar népzenét, más hazai műfajok legszebb dallamait, és innen kerülhettünk kapcsolatba ez európai cigányság olyan képviselőivel is, mint a spanyol flamenco gitáros Juan de Lerida. A Gyöngyvirágos a türei nagytemplom kezdetű kalotaszegi hajnalit pedig ugyanúgy sajátunknak érezzük, mint bármely honfitársunk. Nagy öröm számunkra, hogy Bognár András, Dresch Mihály, Lukács Miklós és Soós András barátaink is velünk muzsikálnak az albumon. Ének, szájbőgő, kanna, kanál, teknő, tambura… Századokon átívelő hallgatók és pergetők; a magyarság cigány képviselőiként ezzel tudjuk gazdagítani országunk kultúráját. Forrás: kultura.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* nyolc = 64

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-07, 13:57
Overcast
ENE
Előjelzés
10°C
1.4 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1.4 m/s ENE
Széllökések: 4.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com