Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Reklám
60
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Lóháton kinyílik a világ

- 2019. július 10. 19:31 - 1624 megtekintés

Nem látják, ám annál jobban érzik a lovakat a vak és gyengénlátó gyerekek. A terápiás táborban csutakolják és etetik a négylábúakat, miközben azok az ifjak készségeit szinte észrevétlenül fejlesztik. S a gyerkőcök mindezt játékosan, gyógypedagógusok és önkéntes diákok segítségével teszik.

Hajrá, Alfi, hajrá, Alfi! – kántálják a gyerekek, miközben Alfi egyik kezével a ló kantárját fogja, a másikkal pedig egy tányért egyensúlyoz, amin egy kis labda gurul jobbra-balra. A cél az, hogy ne essen le a földre. Önmagában sem könnyű feladat, kezdő mutatványosok is megirigyelhetnék a produkciót, de a 13 éves fiú rendkívüli helyzetben igyekszik: nem lát, csak a fényt érzékeli. Hetedik osztályos, informatikus szeretne lenni, a Városliget mellett, a fővárosi Vakok Általános Iskolájában tanul. Budapesten lakik a szüleivel és a testvéreivel, az egyik héten bejárós, a másikon az intézményben alszik. – Én akartam így, könnyebben intézem az iskolai dolgaimat. A XVI. kerületben lakunk, hétfőnként egyedül utazom haza. Villamossal elmegyek a Puskás Ferenc Stadionig, ott át kell szállnom egy buszra, utána még egy másikra. Általában megkérek valakit, mondja meg, hányas járat érkezik a megállóba. Mindig segítenek. Nem tudom, milyen érzés látni, de biztos nagyon jó lehet – mondja Alfi elgondolkodva. A testvérei, Lili és Kunó is eljöttek a lovasterápiás táborba. Hármas ikrek, alig egy kilóval születtek, Alfi köztük a legidősebb. A testvérei egybehangzóan mondják: – Mi egészségesek vagyunk, tökéletesen látunk, a szüleink úgy nevelnek bennünket, hogy ha kell, segítsük Alfit, de éljük a magunk életét is. Olyanok vagyunk, mint a többi testvér, jókat játszunk, néha veszekszünk, aztán kibékülünk – s Lili elszalad, ő a soros a csapatjátékban. Bekötik a szemét, neki is „vakon” kell megcsinálnia a feladatokat, mint annak a hét önkéntes gyógypedagógusnak is, akik segítenek levezényelni az egyhetes tábort. Bújdosó Anamelva a legkisebbeket felügyeli, le nem veszi róluk a tekintetét. Harmincöt évvel ezelőtt Peruból jött Magyarországra, a gyógypedagógiai főiskolán tanult ösztöndíjasként. Akkor még úgy tervezte, hogy a tanulmányai után visszamegy és a hazájabeli vakoknak tanítja a Braille-írást, ám végül itt ragadt. Nem csak vak és gyengénlátó, hanem halmozottan sérült gyerekekkel is foglalkozik, a beszédüket próbálja fejleszteni. – Fel szeretnék ülni a lóra – szólal meg mellettünk az ötéves Tamara. Arca egy színes cica álarca mögé bújik, arcfestékkel varázsoltak bajuszt a szája fölé, hozzá pöttöm macskaorrot. Hiába nézne tükörbe, nem látná magát, mégis úgy örül az új arcának, mint bármelyik ötéves. – Hamarosan te jössz – hajol le hozzá Anamelva, miközben a lábát a szintén ovis Dávid szorosan öleli. A gyerekek közül hárman állami gondozottak, a többiek családban élnek, a legtöbben nem túl jó anyagi körülmények között. A szülőknek hatezer forintot kell fizetniük az egyhetes élményért. Itt is alszanak, fából épített hangulatos jurtákban. A tábort a fóti gyermekváros területén a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány szervezte azoknak, akik év közben is járnak terápiás foglalkozásokra. A terület és a lovak használatáért nem kell fizetni, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat térítésmentesen garantálja. Persze minden fillérnek van helye, a vak gyermekekért jött létre a Szól a Szív Alapítvány is. Minden évben 140 ezer forintot szánnak a táborra, és a MOL Alapítvány Gyermekgyógyító Programja szintén támogatja őket. A tábor motorja Szüle Eszter. Szinte az anyatejjel szívta magába a gyógypedagógiát: az édesanyja is a vakok intézetében dolgozott, ízigvérig a hivatásának élt. Eszter negyedszázada van a pályán, 16 éve vágott bele a lovasterápiába, nyolcadik esztendeje szervezi a nyári tábort. – A diplomamunkámat is ebből írtam, pedig 1995-ben nálunk még kevesen ismerték e módszert. A lovak segítségével fantasztikus eredmények érhetők el a nem látó gyerekeknél is. Fejleszti a járást, az egyensúlyérzéket, a finommotorikát. Játékosan zajlanak a foglalkozások, ha kell, a gyerkőcök önfeledten guggolnak a ló hátán, vagy megfordulnak rajta anélkül, hogy feladatként élnék meg. Némelyik gyerek retteg az állatoktól, itt fokozatosan megtanulják, hogy a ló nem eszköz, hanem a társuk: dicsérni, jutalmazni kell, mint ahogyan a vakvezető kutyát is. A legtöbb gyereknek ez az egy hét jelenti a nyaralást, s nem csak az anyagiak miatt. Társadalmunk nem mindig kellően elfogadó a sérült gyermekekkel, amit a szülők nehezen élnek meg. De a kötelező 50 órás szociális munkának köszönhetően remélhetőleg felnő egy generáció, amely másképpen viszonyul az elesettekhez és a fogyatékosokhoz. A gyerekek sorra végzik a feladatokat. Pohár vízzel a kezükben tesznek meg egy kört a lóval, pontot kap, akinek semennyi sem loccsan ki. Botra karikákat kell rácsúsztatni, csipeszeket kötélre csíptetni, mindezt persze a ló hátán ülve. Mintha a cirkuszban lennénk, ezért is kapta az idei tábor a Cirkuszvarázs elnevezést. S működik a varázslat, szaporán gyűlnek a jutalompontok, a hét során meg a fabatkák, amit azok kapnak, akik segítenek a reggeli és a vacsora elkészítésében, lecsutakolják és megetetik a lovakat. A tábor végén a győztes ajándékot kap. Szerencsére itt mindenki nyertes. Dóra 17 éves középiskolás, a kötelező 50 órás önkéntes diákmunka miatt jött a táborba, tavaly kezdett ismerkedni a lovas terápiával: – Imádom a lovakat, ám nagyon elszomorít, hogy az itteni gyerekek nem egészségesek. Igyekszem megtanulni, hogyan kell segíteni nekik. Iliána 20 éves, először jött önkéntesnek. Szereti a gyerekeket és a lovakat is. Egyik barátnőjének a húga vak, nem idegen számára e világ. Biológia szakos egyetemista, tanárnak készül. – A táborlakó gyerekek sokkal érzékenyebbek, több szeretetet igényelnek, mint az egészségesek. A törődést ezerszeresen kapjuk vissza tőlük. Gyakran elsírnám magam, de nem lehet. Fantasztikus megtapasztalni, milyen erejük feletti munkát végeznek a gyógypedagógusok, s nem csupán egy hétig, hanem egész évben. Mégis mindig mosolyognak, végtelenül türelmesek, tudják, mennyire fontos, amit csinálnak. A gyerekeknek is, nekik is. Mindannyiunknak. (Forrás:a SZABAD FÖLD PORTÁL)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


hat - 1 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 27. szombat, János napja van.
Az év 52. hete és 361. napja.
Holnap Kamilla napja lesz.

1237. Julianus domonkos rendi szerzetes a Volga melléki ősmagyaroktól hazaérkezett. "Megtalálta őket, kik, látva, hogy magyar, igen örvendettek, körül hordozván Őt házanként és falvanként. Földet nem mívelnek, lóban, fegyverben bővelkednek." Julianus 1237. június 21-én indult hazafelé és e napon lépett be Magyarország kapuján.


1901. Megkezdték a budapesti Halászbástya építését Schulek Frigyes tervei alapján. Elkészült 1903-ban.


János napja ma vagyon,
eldöcögtünk a fagyon.
Adjatok vagy hat garast,
kolbászt ide, hat araszt,
egy kis bort a bélembe,
kalácsot a kezembe.

népköltés

Időjárás

2025-12-27, 11:04
Clear sky
ESE
Clear sky
3°C
1.1 m/s
Apparent: -3°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 70%
Szél: 1.1 m/s ESE
Széllökések: 13.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:31
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com