Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Gaabriel - Csak egyetlen perc
69
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

London 2012: balszerencsés vereségek

- 2012. szeptember 2. 16:10 -

Nem hozott szerencsét a kora délután a magyaroknak a londoni paralimpián. Berecki Dezső a 10-es kategória elődöntőjében 2-1-re vezetett, ám 3-2-re kikapott spanyol ellenfelétől, így nem jutott be a legjobb négy közé az asztalitenisztornán. A plusz 100 kg-osok között Papp Gábor megkapta a lehetőséget a visszamérkőzésre ; miután első legyőzője a második meccsén is nyert -, de hosszabbításban vereséget szenvedett iráni riválisától, így ő is kiesett.

Sajnálom, ami történt, nyerhető mérkőzést veszítettem el mondta Berecki Dezső. Úgy érzem, én játszottam támadóbb szellemben, ellenfelem keveset kockáztatott. Nem tudom, mi történ velem a döntő játszma végén, számomra s érthetetlen hibákat követtem el, lehet, kicsit túlizgultam az utolsó pontokat. A nyilatkozó magyar játékost megölelte a mögötte elhaladó spanyol rivális. Berecki Dezső és Csonka András is ötödik lett a saját kategóriájában. Nagyon kedvelem ezt a spanyol fiút,ő az egyik legsportszerűbb játékos ebben a kategóriában. Nem örülök, hogy kikaptam tőle, de sok sikert kívánok neki a folytatásban egészítette ki nyilatkozatát Berecki Dezső.
Papp Gábor nagyon csalódott volt a szombati szereplése után.
Nem tudom, mi volt velem, ma nem éreztem a dzsúdót nyilatkozta érthetően letörten. Az első vereség még nagyjából belefért, a második viszont nagyon bosszant. Ha jó formában vagyok, az iránit meg kellett volna vernem. Csak alibizett, a hosszabbításban is csak úgy tett, mintha indítaná az akciót, de eszében sem volt támadni, engem pedig passzivitásért intettek, ami a kiesésemet eredményezte. Csak magamat hibáztathatom, ha azt nyújtom, amit tudok, akkor nincs hosszabbítás.
Az esti programban Szabó Nikolett a döntőbe jutásért dzsúdózik, Pálos Péter asztaliteniszben játszik szintén a fináléba kerülésért, Kézdi Réka 200 m gyorson szerepel a döntőben, és ha nem szól közbe az időjárás, akkor Farkas László is elkezdi szereplését a kerekesszékes tenisztornán.

Adta hírül a hparalimpia.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


6 - hat =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 5. csütörtök, Imre napja van.
Ma van a(z) Szent Imre ünnepe.
Az év 45. hete és 309. napja.
Holnap Lénárd napja lesz.

1844. Főtiszti állomások a magyar ezredekben. Ez országgyűlés is megújított feliratban kérte ő fönségét, hogy a magyar ezredekben tisztségekre és a hadparancsnokságokra is, a törvények rendeletéhez képest, született honfiak alkalmaztassanak.


1963. Felavatták Vácott a Dunai Cement- és Mészmű üzemét, a második ötéves terv egyik legnagyobb beruházását.


Kántor Péter / 1949. nov.5. - /

Hol szerettelek
hol utáltalak
csak sose voltál
közömbös nekem

Mikor röpködtél
mint a pántlika
mikor szorítottál
mint a kenderkötél.

Neked beszélek
most is, ki másnak
te pedig másnak
pedig csak egymásnak.

Mikor póráz voltál
mikor mézesmadzag
szakadó szál mikor
mikor köldökzsinór.

Időjárás

2026-11-06, 00:20
Clear sky
W
Clear sky
5°C
0.3 m/s
Apparent: 3°C
Nyomás: 1032 mb
Páratartalom: 70%
Szél: 0.3 m/s W
Széllökések: 3.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:33
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com