Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Bujdosó Imre kardvívó olimpikonnal Pille beszélget
53
hallgató

Már 23-ra emelkedett a Pesti úti idősotthon elhunytjainak száma, a vizsgálat még zajlik

- 2020. április 20. 16:01 - 859 megtekintés

Az idősotthonban történtek miatt még zajlik az országos tisztifőorvos által elrendelt vizsgálat.

Dr. Müller Cecília hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, az már az eddig bekért dokumentáció alapján is látszik, hogy legalább egy hétig nem volt jelen orvos a gondozottak mellett, de még sok a megválaszolatlan kérdés.  Mindeközben úgy tudni, hogy már március közepén voltak megbetegedések az idősotthonban.

Húsvét előtt, az első körös laborvizsgálatok során koronavírus-fertőzéssel igazolt gondozottakat és a betegség tüneteit mutatókat kórházba szállították a mentők. Jelenleg a Szent János Kórházban 40 fő, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben 69 fő, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben 40 fő, a Bajcsy Bajcsy-Zsilinszky Kórházban 57 fő Pesti úti gondozott van. Őket a közeljövőben – két negatív laboreredmény után – visszaengedik az idősotthonba.

Az országos tisztifőorvos április 9-én határozatban kötelezte a fenntartó Fővárosi Önkormányzatot azonnali intézkedések végrehajtására: a folyamatos orvosi felügyelet biztosítására, a dolgozók oktatására és az elírt fertőtlenítőszerek szakszerű alkalmazására. Emellett a járványügyi hatóság vizsgálatot is indított, amelynek célja, hogy felderítse hogyan alakulhatott ki tömeges megbetegedés, betartották-e a járványügyi előírásokat, gondoskodtak-e a lakók folyamatos orvosi felügyeletéről, a megbetegedéseket mikor észlelték és észlelést követően helyesen jártak-e el, történtek-e és milyen mulasztások az intézményben. A vizsgálat eredményét az országos tisztifőorvos értékeli.  Az elmúlt napokban katonák közreműködésével teljes körű fertőtlenítést végeztek is az idősotthonban.

A fővárosi fenntartású idősotthonban tapasztalt tömeges fertőzésekkel kapcsolatban, Orbán Viktor a miniszterelnök a napokban úgy fogalmazott, hogy „ez egy olyan tény, amin nem lehet egyszerűen csak átlépni, és nyilván nem maradhat következmények nélkül sem, de mindent a maga idejében”. Orbán Viktor szerint ma az összefogást kell keresni és a baj elhárításának a lehetőségét, segíteni kell egymást. Aztán, majd ha túl vagyunk az egészen, akkor majd térjünk vissza arra, hogy mi is történik az önkormányzati fenntartású idősek otthonában, és hol milyen állapotokat találtunk.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi Kormányinfón pedig azt mondta, hogy a fenntartói felelősség sem most, sem a jövőben nem lesz megkerülhető és a fővárosi fenntartású idősotthonokkal kapcsolatban a főváros felelőssége nem tehető zárójelbe.

Forrás: MTI

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. április 25. péntek, Márk napja van.
Az év 17. hete és 115. napja.
Holnap Ervin napja lesz.

1205. III. Ince pápa Imre király árvája, özvegye és a királyi jogokról gondoskodva 4 iratot bocsátott ki, és felhívta a nemességet és a népet, hogy az elhunyt király iránt hívek legyenek.


1783. II. József császár a magyarországi földrengés és egyéb ínség hírére bejött az országba és körutat tett.


Végh György: Virághozó április

Elmúlt a tél: itt a tavasz,
minden bokor újra éled -
a földből a virágokat
előhúzzák a tündérek.

Április is segít nekik,
megáll minden kicsi fánál -
virágot tűz mindenhová:
tavasz van ott, merre járt már.

Virágot hint a friss szélbe,
száll a színek zivatarja -
s merre elmegy, a kopár föld
virágoktól tarkabarka.

Időjárás

2025-04-25, 07:57
Overcast
NW
Előjelzés
16°C
2.1 m/s
Apparent: 16°C
Nyomás: 1009 mb
Páratartalom: 83%
Szél: 2.1 m/s NW
Széllökések: 7.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /72% / Rain
Napfelkelte: 05:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com