Médiaválogatott Sztártitkok: Sipos Peti (csütörtökön 10-től)
A Médiaválogatott Sztártitkok e heti adásának vendége az Irigy Hónaljmirigy frontembere, Sipos Peti.
Peti mesélt az Irigy Hónaljmirigy létrejöttéről, a Balkon Fanatik duóról, Vazul néni megszületéséről és nyaralási szokásairól. Természetesen ezúttal is fény derült egy titokra.
– Ha vendégszerepelek valahol, akkor baromi lámpalázas vagyok és baromira tudok izgulni. Pedig így 34 évvel a hátam mögött – már majdnem 40, mert azért előtte doboltam is – a saját bandáimmal nem vagyok izgulós, mert tudom, hogy mire számíthatok a közönségtől, hiszen miattunk jöttek, szeretnek, tapsolnak, nevetnek. De ha meghív egy zenekar vendégszerepelni, az az ő közönsége, és nehogy a bohócot lássák bennem, hanem most végre, mint énekest elfogadjanak. Elég nagy nyomás van rajtam, és képes vagyok még ott a öltözőben is a fellépés előtt a szöveget magolni, hogy nehogy elrontsam, mert akkor rosszul fognak megítélni, „na nem tanulta meg rendesen”, én pedig tanulom, tanulom, és próbálok a legjobb lenni abban a környezetben is. Tehát érdekes módon, ennyi évvel később is még tudok lámpalázas lenni.
Hogy mikről mesélt még Peti Tandari Ági műsorvezetőnknek, azt megtudhatjátok a Médiaválogatott Sztártitkok soron következő adásából. Tartsatok velünk!
Forrás: Médiaválogatott Sztártitkok / Udvardi Csilla
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
2°C
Vélemény, hozzászólás?